112
Zalka Csenge Virág: A százegy ajtajú palota – Újraálmodott népmesék
Vargáné Blága Borbála ajánlata

zalka-csenge-virag-a-szazegy-ajtaju-palota

Mesemondás alkalmával minden mese alakul a közönség kérdéseitől, reakcióitól, a mesélő hangulatától függően, sőt előfordul, hogy más szereplőkkel egészen új irányt vesz, és módosul a végkifejlet is. Ilyen történeteket tartalmaz a kötet: meséket, melyeket a szerző „újraálmodott”, s addig finomította, míg egy másik mese kerekedett belőlük.

Zalka Csenge Virág (1986) Győrben járta az általános és középiskolát, 2004-ben végzett az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontban. Egyetemistaként tudta meg, hogy nemzetközi mesemondónak lenni hivatalos foglalkozás, és rögtön úgy érezte, ez az, amit csinálni szeretne. A mesterséget Amerikában tanulta, és már több mint tíz éve működik ezen a pályán. Budapesten él, ám számos helyen rendszeresen fellép; magyar, angol és spanyol nyelven ad elő. Egyebek között megfordult a győri Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikumban is, ahol egy teljes tanítási napon keresztül rengeteg krúdys hallgatta a történeteit angol nyelven. Mesék életről, halálról és szerelemről, japán szamurájháborúk, ír legendák, amerikai népmesék és az északi mitológia történetei tették szórakoztatóvá az angol oktatást.

2020-ban Zalka Csenge Virág kapta az Év Gyerekkönyv Írója díjat a Ribizli a világ végén című mesegyűjteményért. Mesekönyvei a magyar és a nemzetközi népmesekincs gazdag világából adnak izgalmas válogatást közérthető nyelven, figyelembe véve a mai gyerekeket érdeklő témákat, kérdéseket.

A százegy ajtajú palota – Orosz Annabella szép színes illusztrációival – a szerző ötödik kötete a Móra Kiadónál. Ezúttal saját meséit adja közre, vagyis a gyűjteményben az általa továbbgondolt mesék és a hallgatóságával együtt alakított történetek olvashatók. Különféle szereplők vonulnak fel itt: hosszú fülű szamarak, lefátyolozott hölgyek éppúgy, mint kíváncsi hősök, és a vendégek változatos tájakról érkeznek: viking legendákból, hun mondákból és a görög mitológiákból egyaránt. Ami közös bennük, az a mese sodró lendülete. Mindegyik történeten érezni, hogy a szerző gyakorlott mesemondó, aki biztos kézzel választja ki a mai gyerekek számára izgalmas témákat, az önbizalomhiányos lajhármakitól a darumadár hátán útra kelő hercegnőig.


Megtekintés az Online Katalógusban

2022.09.06