91
Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag
Tóth Boldizsár ajánlata

indiana-jones-es-az-utolso-kereszteslovag

Az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag „Indy” csodálatos kalandjainak 3. része, melyben a keresztény hitvilág a legfőbb szimbólum. A filmet 1989-ben mutatták be, 1938-ban játszódik. Eljuthatunk benne Észak-Amerikából Németországba, Ausztriába és nem utolsósorban a Közel-Keletre is. A filmet George Lucas forgatókönyve alapján Steven Spielberg készítette.

A történet elején Utah államba utazunk, 1912-be, itt megismerhetjük az ifjú Indianát, aki ismét galibába keveredik úgy, mint minden részben, és ebben az esetben is egy műkincs miatt. Ennek a „balhénak” a folytatását kapjuk meg egy jelenetsor erejéig, melyben a felnőtt Jones 1938-ban ugyanazért a műkincsért küzd meg. Ez a kis epizód azonban nem befolyásolja a főszálat, mely a Szent Grál létezéséről és felkutatásáról szól. A filmben fontos szerepet játszik a náci Németország is, ami gyakorlatilag a főgonoszt testesíti meg Donovan (Julian Glover) személyében. Ebben a részben is Harrison Ford alakítja a főszerepet, de ezúttal fontos karakter Henry Jones, Indiana apja is (Sean Connery).

Az utolsó kereszteslovag izgalmas film, megkapóan kidolgozott akciójelenetekkel, a kincskereséshez szükséges szakértő okfejtésekkel, és külön plusz pontot ért nálam a visszaemlékező filmkezdet. Ezt a filmet mindenkinek ajánlanám, ugyanis egy kultikus magasságokba emelkedő klasszikusról beszélünk.


Megtekintés az Online Katalógusban

2022.07.22