190
Simon Márton: Polaroidok
Galambos Krisztina ajánlata

simon-marton-polaroidok

Olvasnak a mai fiatalok verseket? Általánosságban azt mondanám, hogy sajnos alig. Simon Márton kivétel, ő a pozitív példa. Bizonyíték arra, hogy meg lehet szólítani ezt a korosztályt is. A fiatal költő első verseskötete a Dalok a magasföldszintről címet kapta. A Polaroidok 2013-ban jelent meg először, és a következő évben újra kiadták. Mi a kötet népszerűségének titka? Többnyire egysoros verseket tartalmaz, melyek pillanatnyi benyomást keltve hagynak nyomot az olvasókban. Számozott sorok, melyek nem feltétlenül egymás után következnek. Ne olvassuk el egyszerre, hogy aztán egy kicsit elmélkedve rajta elfelejtsük. Tegyük az ágyunk mellé, és mindig olvassunk belőle néhány oldalt.

Végtelen tömörsége arra késztet, hogy asszociáljunk, gondolkodjunk, érezzünk. Nem biztos, hogy mindig érthető lesz számunkra, hiszen általában ezek megkezdett gondolatok, befejezetlen képek, amit mindenki a maga valóságára fordít le. Mi ez a zagyvaság? – kérdik néhányan. Összeolvasva, de külön-külön sincs semmi értelme. Mások viszont rögtön ráéreznek. Sokféleképpen lehet olvasni, és mindig mást és mást jelent.

Szerettem volna néhány sort megosztani ízelítőül, hogy mégsem teszem, azt egy olvasótól vett idézettel magyaráznám: „Alighogy túljutottam néhány oldalon: nem tetszik. Pedig micsoda reményeket fűztem hozzá! A felénél: nahát, ez nem is rossz. Határozottan nem rossz! Csak rá kell hangolódni. Miután az utolsó oldalt is elolvastam: Simon Márton, elveszel feleségül?” Adjunk hát időt a kötetnek, és (korosztálytól függetlenül) ismerkedjünk meg Simon Márton polaroidjaival!


Megtekintés az Online Katalógusban

2022.07.19