27
Madárfészek
Bári Edit ajánlata

madarfeszek

Egy film, aminek tetszett a címe: Madárfészek. Azt nem állítom, hogy a téma az újdonság erejével hatott rám, hiszen volt miből merítenie a rendező Mike Nichols-nak. Ki ne hallott volna az Őrült nők ketrece című műről, amely több filmes és színpadi változatot megért már, s amelyet most a rendező Elaine May szövegíró segítségével "amerikaira" fordított. És szerintem jól tette. Igaz, hogy régi darab, igaz, hogy hozott anyagból készült, de át van igazítva mai amerikaira.

Íme a kissé furcsa pár: Armand és Albert békésen éldegél mint férj és… szóval férj, és velük él Val, Armand kudarcot vallott heteroszexuális kísérletének gyümölcse is. Van egy éjszakai lokáljuk és néhány ártatlan kedvtelésük. Ez így jól is van, de a sors beleszól az életükbe. A sors eszköze pedig Val, aki a fejébe veszi, hogy megnősül. Ez még hagyján, ám kiszemelt jövendőbelije éppen Keeley szenátor lánya és szeme fénye...

Keeley körülbelül annyira konzervatív, mintha átaludta volna az utóbbi két évszázadot, és nejével hamarosan háztűznézőbe érkezik. Tudni szeretnék, hogy féltett lánykájuk megfelelő körülmények közé kerül-e majd. Vajon miféle bravúrokra képes ez a faramuci páros, hogy egy tisztes házaspár látszatát keltse? Ennek érdekében komoly előkészületek folynak, így a lány szüleinek beadott mese szerint Armand görög diplomata, csakhogy nem mindenki értesül helyesen a mese részleteiről…

Aki szereti a kétértelmű, ám végül is szatirikus humort, feltétlenül nézze meg a filmet! Jól látszik a szereposztásból is, hogy a néző szórakoztatásáért igazán parádés színészgárda működött közre.


Megtekintés az Online Katalógusban

2022.07.15