76
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. - Együtt
Tolnai Gáborné ajánlata

leiner-laura-a-szent-johanna-gimi-2-egyutt

A Szent Johanna gimi - Kezdet című könyve reménykeltő és várakozásokkal teli bevezetése volt egy nyolckötetes sorozatnak. A második rész (Együtt) alapján azonban már könnyű szívvel kijelenthető, hogy Leiner Laura különleges tehetséggel bír a sorozatírás területén. Az első részben az elképzelhető konfliktusok, bonyodalmak épphogy megízleltetésével tett minket kíváncsivá a továbbiakat illetően. Finom rajzolatokat kaptunk csupán szívet melengető szereplői személyiségére vonatkozólag. A felvázolt kapcsolatok, barátságok rövidségüknek megfelelően még picit lazák voltak, tele a kezdetekre jellemző bizonytalankodással, pezsgéssel, reménykedéssel.

A Szent Johanna gimi - Együttben Leiner Laura különleges profizmussal bontja ki a cselekményt, mélyíti hősei személyiségábrázolását, és tesz minket - talán végérvényesen - Szent Johanna gimi függővé. Itt már egy sokkal árnyaltabb gondolkodású Renivel, egy több arcú Cortezzel, egy nem kizárólag gonosz, önző Kingával és a méla egykedvűségből ki-kilendülő Arnolddal találkozhatunk. A történet is újabb és újabb fordulatokkal gazdagodik. A második részben a tisztes távolból reménykedő Reni mellett megjelenik az agresszívan nyomuló Edina. Kettőjük és még vagy több tucat szent johannás lány hallgatólagos párbaja az ügyeletes szépfiú, „Cortez” szerelméért átível az egész köteten. Renáta érzelmeit az író különleges érzékenységgel, empátiával mutatja be, szinte látjuk magunk előtt a fiatal lányt, ahogy változó lelkiállapotainak rabjaként az eufórikus, mindent elsöprő szárnyalásból alázuhan a legsötétebb „depresszióba”.

A rendkívüli módon intelligens és kreatív lányt azonban természetesen más dolgok is foglalkoztatják, mint ez az igazán meghatározó érzelem. Megtudjuk, hogy nemcsak a naplóírásban van kiemelkedő stílusa, de szívhez szóló novellát is tud írni. Találékonysága az ajándékvásárlás és -átadás területén pedig minden barátja és ismerőse szívét rabul ejti. Reni egy szorongatott helyzetben rádöbben arra, hogy kik is az ő igazi barátai, és mi mindenre képesek érte. Napvilágra kerül, hogy nincsenek is olyan kevesen, mint azt kezdetben hitte. Írónk folytatja további kiművelésünket a populáris kultúra területén. Felhívja figyelmünket a Twillight bestseller-sorozat népszerűségére, Virág új szerelme személyében Robert Pattinson nevét véshetjük az emlékezetünkbe, a farsangi bálnak köszönhetően pedig szinte mindegyik ismertebb TV sorozat nevét listába szedhetjük, a kissé divatjamúlt X-aktáktól, a Helyszínelőkön át egészen a Doktor House-ig.

Leiner Laura A Szent Johanna gimi - Együtt különleges folytatása egy különleges kezdetnek. Tekintettel a témaválasztás hálás mivoltára, miszerint egy gimis osztálynak és egy gimis lánynak mindig van hová és mivé fejlődnie, hátradőlve, és igazi, őszinte bizalmat szavazva a sorozatnak várhatjuk a további részeket.


Megtekintés az Online Katalógusban

2022.07.12