77
Farnady Ernő: Röplabdázásaim
Vargáné Blága Borbála ajánlata

farnady-erno-roplabdazasaim

Győr 750 éves múltjából egy kis szeletet, a röplabdázás 75 évét tárja fel ez a kötet, az 1945. évi első győri röplabdamérkőzéstől 2020-ig – ami az emlékezetben, képekben, adatokban fennmaradt.

A szerző a megyei röplabdasport kiemelkedő személyiségeként a témát bennfentesként ismeri. Diák éveiben több sportágban versenyzett, az egyetemen kosár- és röplabda csapatban játszott, 1958-tól a Győri Dózsa Sportegyesület NB. I-es játékosa lett. 1950-ben edzői képesítést szerzett, csapatai NB. II-ben, NB. I-ben szerepeltek, számos válogatott játékost nevelt, több iskolában is működött utánpótlás nevelőként. Évtizedek óta főtitkára a Győr-Moson-Sopron Megyei Röplabda Szövetségnek, megalakulása óta elnöke a Győri Röplabda Szövetségnek, a Győri Röplabda Clubnak. Sportvezetőként hosszú évek óta tagja volt a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnökségének, alapítója és elnöke a Röplabda NB. II. Ligának. 2004-ben elnyerte a Győr Sportjáért Életműdíjat.

A győri röplabdasport „leglelkesebb közkatonája és hadvezére”, Farnady Ernő (1933-) a sportág hetvenöt évét időrendben haladva ismerteti (események, versenyzők, eredmények), de a száraz adatokat a személyes élményeivel, emlékeivel színesíti. Az évtizedek során összegyűjtött jegyzetein, visszaemlékezésein túl írásához felhasználta a győri röplabdáról információkat közlő könyveket, újságcikkeket. Az adatgazdag műben táblázatok is szerepelnek (mint például Az év játékosai, Különdíjat nyert női- és férfi, fiú- és lány játékosok, Kupavédők, Kisalföld Kupák védői stb.). 

A kiadvány főleg színes képekkel illusztrált (láthatók itt a különböző időszakok sportcsapatai, a versenyeken nyert serlegek, jelvények, plakettek, zászlók, emlékül kapott matricák, külföldi útjaikat idéző képeslapok, oklevelek, mérkőzések belépőjegyei és még számos érdekesség).

Sokat jelenthet a könyv mindazoknak, akik a röplabda sportágban akár játékosként, akár szimpatizáns drukkolóként vagy edzőként érintettek.


Megtekintés az Online Katalógusban

2021.11.16