60
Laczó Balázs – Sudár Ágnes: Ez már a mi 50 évünk
Vargáné Blága Borbála ajánlata

laczo-sudar-ez-mar-a-mi-50-evunk

Győr várossá alakulásának 750. évfordulója szolgáltatta az apropót a legutóbbi ötven évet számba vevő kötet megszületéséhez. Az író-újságíró szerzőpárosnak – saját bevallásuk szerint – örömet szerzett a könyv elkészítése, és megismerve a kiadványt, biztos vagyok benne, hogy akár tősgyökeres győri, akár hozzám hasonló ’gyüttment’ veszi kézbe, mindenkinek különleges élményt nyújt majd kuriózumot jelentő képeivel, történeteivel.

Az illusztrációk gyűjtésében, összeállításában Kozma Endre (Régi Győr) segített, a szerkesztés és külső megjelenés Sudár Éva munkája, a kiadáshoz szükséges anyagi forrásokat Gasztonyi László, a Vill-Korr Hungária Kft. alapító ügyvezetője biztosította.

Az ízléses megjelenésű könyv a hetvenes évektől napjainkig tekinti át a Győr életében meghatározó szerepet játszó épületeket, intézményeket, eseményeket. A krónika az egykor a Radó-szigeten álló „romantikus palota”, a KIOSZK épületének nosztalgikus felidézésével indul, és időrend szerint haladva számtalan, a városképhez ma már szervesen hozzá tartozó épületről tájékoztat, így például az Ikerpalotáról, „melyről az újságból tudtuk meg, hogy szép”, a végre felépült színházról, mára megszűnt, illetve ma is létező éttermekről, hangulatos cukrászdákról (Gül Baba, Marika, Fény presszó, Márka, Zöldfa, Kristály, Kovalter), új lakótelepekről, gyárakról, strandokról és így tovább.

Miközben felidézi, hogyan születtek (vagy épp szűntek meg) épületek, milyen események történtek, számtalan érdekes információt, „csemegét” is megoszt az olvasóval, pl. miként tisztítják az Iker-üvegpalota ablakait, miért használtak porszívót a gesztenyepüréhez a „Gül babában”, milyennek ismerte meg a színházi büfés a győri színészeket, mi vonzotta Markó Ivánt Győrbe, amire azt mondta: „Ez kell nekem!”, melyik termék volt az Arrabona Áruház indulásakor a „legnagyobb sláger” stb.

Az elmúlt ötven év „terméséhez” tartozik számos, a várost jelentősen gazdagító, átformáló esemény, mint például az országos hírű Győri Balett megalakulása, a Rába ETO sikereinek felívelése, a gazdasági fellendülést nagyban elősegítő Audi-motorgyár Győrbe telepítése, a modern színházépület megvalósulása, az állatkert bővítése, felújítása, az Arrabona Áruház megjelenése, a Pláza, a Rába Quelle létrejötte, az Aréna felépülése, a győri egyetem megszületése, az EYOF megrendezése, a népszerű Győrkőcfesztivál elindulása, a Vásárcsarnok megújulása, no és igen, a Petz-kórház koronavírus elleni küzdelme… igazán sok minden történt a közelmúlt félévszázada alatt!

Ma élő neves győriek emlékeivel zárul a kötet: „Ilyennek látják ők a folyók városát”. Vallomások dióhéjban arról, kinek mi a legkedvesebb Győrhöz köthető emléke, kedvenc utcája, legjobb íze, feledhetetlen művészi élménye, legfontosabb találkozása.

A „...mi 50 évünk”-ről megemlékező kiadvány nemcsak azokhoz szól, akik mindezeket megélték, hanem azokhoz is, akik szeretnék jobban megismerni és magukénak érezni a várost, ahol élnek.


Megtekintés az Online Katalógusban

2021.10.19