25
Clint Emerson: Jófajta őrült
Elérhető könyvtárunkban

clint-emerson-jofajta-orult

A korábbi SEAL elmondja, hogyan teltek mindennapjai az elit alakulatban. Első és egyetlen feladatuk az volt, hogy fenntartsák az USA biztonságát - és ehhez minden eszközt megengedettnek tekintettek. A szerző, Clint Emerson az egyetlen olyan ügynök, akit beiktattak a Nemzetközi Kémmúzeumba. Az árnyékos oldalon működött, ösztönösen mindig bajba keveredett, ám egyedi képessége révén ő lett a tökéletes hibrid ügynök. Megkereste, megoldotta vagy kiiktatta, amit vagy akit kellett, és mindezt persze úgy, hogy közben nem hagyott nyomot. A Jófajta őrülthöz nem fogható semelyik más katonai memoár. Emerson kertelés nélkül elismeri, néha éppen attól lesz hős az emberből, attól lesz belőle kivételesen jó katona, hogy nem úgy jár el, ahogyan a becsületes, jóhiszemű civil tenné. Ezek a sztorik éppen ettől ilyen elképesztően izgalmasak.

Clint Emerson (a 100 halálos technika - a túléléshez című bestseller szerzője) egész karrierjét csúcstechnológiájú titkosszolgálati és elit katonai tevékenységgel töltötte, a küldetések, amelyekben részt vett, cselszövéssel, rögtönzéssel, az elhárítási és lehallgatási technológia csúcseszközeivel szállt harcba a globális csatatéren. Napi rendszerességgel kellett megbuherálnia ilyen-olyan kütyüket, hogy kémkedni tudjon velük, társai, a többi SEAL csak úgy hivatkozott erre a szuperképességére: „spéci cuccokat kókányolt”. Húsz évet húzott le SEAL-ként, aztán néhány éve visszavonult, és megalapította cégét, az Escape the Wolfot, amely mindenfajta globális vállalatok kríziskezelését látja el.


Megtekintés az Online Katalógusban

2021.04.22