88
Laura Jane Taylor: Foltvarázslat – Minden, amit a foltmunkákról tudni kell
Sebők Zsuzsanna ajánlata

laura-jane-taylor-foltvarazslat

Alkotni szerető emberként jó néhány szabadidő kreatív eltöltésével foglalkozó könyvet megnéztem. Nagyon érdekelnek azon irodalmak, melyek abban adnak ötleteket, hogy miként használjunk fel olyan dolgokat, melyek a rendeltetésüknek megfelelően már nem használhatóak, de mégsem akarjuk kidobni őket, mivel érzelmileg egyfajta értéket képviselnek számunkra.

Én pont így vagyok a ruhákkal, melyek tönkrementek. Hiába öltöm meg, az első mozdulatnál újra és újra elszakadnak, kidobni még sincs szívem őket. Ekkor merült fel bennem, hogy akkor valami mást készítek belőlük. A dolog fonáksága azonban az, hogy a gombvarráson kívül másra nem igazán tudott megtanítani senki. Szóval itt vagyok én, a varráshoz majdhogynem teljesen tehetségtelen illető, aki szeretne valamit kezdeni a szakadt dolgaival. Jön az ötlet, hogy a foltvarrott dolgok készítésére praktikusan fel lehetne használni.

Mi szokott a legnagyobb baj lenni azon könyvekkel, melyek segítségével valami új dolgot szeretnénk megtanulni? A szerzők azt feltételezik, hogy van valami előismeretünk. De nem csak a kreatív varrással foglalkozó könyvekkel van így, mivel a főzéshez alig konyító ismerőseim nem tudnak a receptek leírásaival mit kezdeni. Sok szerző nem gondol arra, hogy olyan emberek is a kezükbe vehetik a könyveiket, akiknek abszolút semmi alapja nincs a választott tevékenységben. Éppen ezzel az elvvel megy szembe Laura Jane Taylor kötete.

A foltvarrás a legalapvetőbb dolgokkal kezdi, az eszközök és anyagok bemutatásával, melyek csak szóba jöhetnek. Minden egyes dologról részletes leírást ad. Rengeteg színes és vidám ötletet láthatunk, melyek elkészítését szemléltető ábrákkal magyarázza el nekünk a szerző. Miután a foltmunkákkal kapcsolatos minden, de tényleg minden momentumot megismerhettünk, hasznos és kreatív modelleket láthatunk. Ami az egészben a legjobb, hogy ezeknek a tárgyaknak az elkészítése a kezdőktől a haladókon át egyenesen a profikig is szól.

A modellek böngészése során nekem a legszimpatikusabb az volt, hogy még például laptoptartók is vannak köztük. Azonban saját készítésű bevásárlótáskák, ötletes ágytakarók és párnák is szerepelnek a repertoárban. Én őszintén hiszem, hogy némi gyakorlással érdekes és hasznos tárgyakat készíthetünk magunknak, vagy praktikus ajándékokat szeretteinknek, barátainknak. És még ha nem is kezdünk bele semmibe, ajándékötletek gyűjtéséhez sem utolsó, így minden alkotni vágyónak ajánlani tudom a könyvet.


Megtekintés az Online Katalógusban

2021.03.09