32
Bosnyák Viktória: Analfa visszatér
Szilvási-Szabó Éva ajánlata

bosnyak-viktoria-analfa-visszater

A gonosz visszatér – és rögtön nyaralni megy. Hiába, a számtalan rosszaság közben elfárad az ember, illetve a tündér, és ilyenkor jólesik vízparton, fák hűvösében ellazulva felidézni a múltat, tervezni a jövendőt. Így tesz az előzményekből jól ismert Analfa, aki a Boszorkányok Könyvtárellenes Szövetségének elnökeként a Balatonon tölti a nyarat. Azonban pihenésről esetében szó sem lehet, mivel nagyon messze van céljától, hiszen még mindig vannak olvasók.

Évtizedes elemzés után Analfa feltalálja a csodafegyvert, ami tervei szerint megváltoztatja az erőviszonyokat, és rövid távon véget vet az évszázados titkos háborúnak. Nem az olvasókat kell képességeiktől megfosztani, hanem az írókat – szól az új irányelv. A kivitelezés ehhez képest már gyerekjáték, elvégre bármelyik bűbájos képes jóféle bájital kotyvasztására, ami alapvetően megváltoztatja az elfogyasztóját.

Nem egyesével cserkészik be az írókat, hanem ott csapnak le rájuk, ahol előfordulásuk az átlagosnál nagyobb. Mint például a szigligeti alkotóházban, ahol a kortárs ifjúsági irodalom jelesei előszeretettel tartózkodnak, újabb művek létrehozása céljából. A krónikás szerepét ezúttal is az egyik érintett tölti be, s ki lehetne alkalmasabb az írók megpróbáltatásainak elregélésre az ötletgazdánál?

Bosnyák Viktória a rá jellemző látszólagos szétszórtsággal mesél a történésekről, amelyben szinte az összes korábbi megismert szereplő felbukkan, például Jóhegyi Laci és Klott tanár úr, no meg Kedves Aranka. Vagyis minden feltétel adott, hogy a trilógiává terebélyesedett sorozat harmadik része is hozza a megszokott színvonalat. Ezúttal történet a történetben kitérőt is élvezhetünk a könyvben.


Megtekintés az Online Katalógusban

2020.11.10