412
Filmzene: Chicago - Music from the Miramax motion picture
Ősze Mária ajánlata

chicago

John Kander és Fred Ebb kétségkívül a musicalirodalom egyik legendás szerzőpárosa, akik olyan nagyszerű alkotásokat írtak közösen, mint a Kabaré (1966), a Chicago (1975), vagy épp A pókasszony csókja (1992). Kettejük nevéhez fűződik a Funny Lady című film How Lucky Can You Get (Mennyire leszel szerencsés) Oscar-díjjal kitüntetett dala, amelyet Barbra Streisand adott elő. Vagy ki ne ismerné a legendás New York, New York című dalukat Martin Scorsese azonos című filmjéből.

A húszas évek Amerikájában játszódó Chicagót 1975. június 3-án mutatták be a 46. Utcai Színházban, a legendás Bob Fosse rendezésében. Fosse a szövegkönyv kialakításában is részt vett, a darabot 1976-ban 11 Tony-díjra jelölték. A nézők közel ezer alkalommal töltötték meg a színházat és tekintették meg Roxie és Velma történetét, köszönhetően annak, hogy mind a musical, mind a színdarab, mind a zene, mind pedig a dalok zseniálisak. A mai napig az egyik legtöbbet játszott musicalnek számít nemcsak külföldön, hanem Magyarországon is. John Kander igazi remekműveket alkotott, dalai önmagukban is zseniálisak, pl. a művet indító And All That Jazz vagy a Roxie, de ugyanígy Morton Mama dala (When Youʼre Good to Mama), vagy épp a gyilkos feleségek cella tangója Cell Block Tango címmel.

A musical alapján készült filmváltozatot 2002-ben mutatták be Rob Marshall rendezésében, az egytől egyig remek színészek, Renée Zellweger, az alakításáért Oscar-díjjal jutalmazott Catherine Zeta-Jones és Richard Gere főszereplésével. Mellettük kiemelkedett Queen Latifah és Christine Baranski, akik pedig ezzel a filmmel váltak közismertté. A Chicagót hat Oscar-díjjal jutalmazták, közte a legjobb filmnek járó arany szobrot is elnyerték az alkotók. 1968 óta nem volt arra példa, hogy a legjobb film Oscar-díját egy musicalnek ítéljék.

A színpadi változathoz képest néhány dalt kihagytak a filmből: például a Class címűt leforgatták, a végső változatból kivágták, az albumra azonban szerencsére felkerült. Danny Elfmannak a filmhez komponált két zenekari kísérőzenéje is szerepel a CD-n, továbbá két olyan dal is, melyeket a film inspirált: a Latifah által előadott, rapesített Cell Block Tango (He Had It Comin) és az Anastacia által énekelt Love Is A Crime.

Tracklist:
01. And All That Jazz - Velma Kelly és a társulat
02. Funny Honey - Roxie Hart
03. When You're Good to Mama - "Mama" Morton
04. Cell Block Tango - Velma, Mona és a lányok
05. All I Care About - Billy Flynn
06. We Both Reached for the Gun - Billy, Roxie, Mary Sunshine és a riporterek
07. Roxie - Roxie
08. I Can't Do It Alone - Velma
09. Mister Cellophane - Amos Hart
10. Razzle Dazzle - Billy és a társulat
11. Class - Velma és Mama
12. Nowadays - Roxie
13. Nowadays / Hot Honey Rag - Roxie és Velma
14. I Move On - Roxie és Velma (a vége főcím alatt)
15. Danny Elfman: After Midnight
16. Danny Elfman: Roxie’s Suite
17. Cell Block Tango (He Had it Comin) - előadja: Queen Latifah és Lil’ Kim (featuring Macy Gray)
18. Love Is A Crime - előadja Anastacia


Megtekintés az Online Katalógusban

2020.05.29