98
Elektronikus zene: Robin Schulz - Sugar
Borbély Benjámin ajánlata

robin-schulz-sugar2

A német DJ (aki mellesleg producer is), Robin Schulz második stúdióalbuma a Sugar, mely 2015 őszén került a boltokba és a webshopokba. A lemez 15 dalba sűríti az első nagy siker óta megélt rengeteg élményt és tapasztalatot, melyeket a világ körüli turnéján gyűjtött. Schulz a Prayer In C-vel írta be magát a zenetörténetbe, mely a világ egyik legnagyobb slágere lett (pedig feldolgozás), és a Prayer című debütáló lemezén jelent meg.

Sikerei a második korong kiadásával is folytatódtak. Számos előadó vett részt a munkában: például Akon, Disciples és Moby. A Headlights volt az első meghallgatható single a CD-ről, ezt pedig a címadó dal követte, amit a feltörekvő tehetséggel, Francesco Yates-szel vett fel.

Sokan emlékezhetnek a 2003-ban Suga Suga címen kiadott fantasztikus dalra. Az akkor 27 éves Ronald Ray Bryant – művésznevén Baby BashFrenkie J (Francisco Javier Bautista, Jr.) közreműködésével remekül ötvözte a hiphop és a rap különféle elemeit. Ez a zeneszám egy korszakos remekművé nőtte ki magát. 12 évvel később, 2015 nyarán a Robin Schulz által kiadott Sugar című szám zenei alapjait pontosan a fentebb említett dal képzi. Mind a harmónia, a melódia, a dalszöveg kísértetiesen hasonló – tulajdonképpen Schulz feldolgozta Baby Bash 2003-ban kiadott dalát. De ez egyáltalán nem jelent problémát, hiszen a végeredmény pazar lett. A kanadai Francesco Yates énekli a dalt, lágy hangja pedig remek melódiát kölcsönöz a zenének. A szám harmóniája annyiban hasonlít 2003-as „testvérére”, hogy ugyanazokat az akkordokat használja, de a Sugar gyorsabb tempójú, valamint a dalszöveg is több helyen eltér. A hangulata is más „elődjéhez” képest. Ez annak köszönhető, hogy a Sugar nagyon elektronikus, és ez a hallgatás közben is nagyon kiütközik, hiszen a Suga Suga című számban az elektromos gitár melódiája játszott nagyobb szerepet. Robin Schulz feldolgozása szinte rögtön a megjelenése után hatalmas sikert aratott. Ausztriában, Németországban, Svájcban, Csehországban, Lengyelországban, Szlovéniában és még Magyarországon is több hétig a leghallgatottabb sláger volt. Az Egyesült Államokban is sikerült a legjobb 100-as listába bekerülnie.

Bár az album legnagyobb sikere valóban a Sugar volt, ami önmagában is képes eladni egy lemezt, a Headlights és a Yellow is egyedülálló alkotás, és az Akonnal közös Heatwave, valamint a hegedűs Pride is ott van a topon. Ajánlom a lemezt a house stílusú elektronikus zene kedvelőinek, és persze Robin Schulz rajongóinak.

Tracklist:
01. Headlights (Robin Schulz feat. Ilsey)
02. Sugar (Robin Schulz feat. Francesco Yates)
03. Heatwave (Robin Schulz feat. Akon)
04. Yellow (Robin Schulz & Disciples)
05. Show Me Love (Robin Schulz & J.U.D.G.E.)
06. Love Me Loud (Robin Schulz & M-22 feat. Aleesia)
07. Pride (Robin Schulz & soFly and Nius)
08. Find Me (Robin Schulz & HEYHEY)
09. Titanic
10. This Is Your Life
11. Save Tonight (Robin Schulz & Moguai feat. Solamay)
12. 4 Life (Robin Schulz feat. Graham Candy)
13. Wave Goodbye (Robin Schulz & Henri PFR feat. Jeffrey Jey)
14. World Turns Grey (Robin Schulz & HEYHEY feat. Princess Chelsea)
15. Moonlit Sky (Robin Schulz & Moby with The Void Pacific Choir)


Megtekintés az Online Katalógusban

2020.01.03