479
Elektronikus: Zagar - Local Broadcast
Szilvási Krisztián ajánlata

zagar-local-broadcast

Yonderboi egyik meghatározó zenésze és társszerzője, a billentyűs Zságer Balázs - a Yonderboi Quintet néhány további tagjával – 2002-ben hozta létre saját zenekarát Zagar néven (helyesen a kezdőbetű fölött kis fordított háztetős ékezettel). (A formáció tulajdonképpen 2001-ben indult Pulzus néven, de 2002 nyarától zenélnek Zagar-ként itthoni és külföldi fesztiválokon.) Az elektronikus zenét játszó együttes bemutatkozó lemeze, a Local Broadcast 2002-ben jelent meg Magyarországon, illetve 2003-ban Ausztriában a Universal gondozásában.

Az albumon mind maga Yonderboi, mind Kutzora Edina énekesnő vállalt némi jelképes szereplést (társproducerséget, illetve vokálozást két-két dalban), másrészt Zságer Balázs, a szkreccsmester DJ Bootsie és a gitáros Kovács Andor maguk mellé vettek egy dobost is Lázár Tibor személyében. A Zagarban már egyértelműen Balázs szerzeményei, zenei elképzelései érvényesülnek, például egy vonósnégyes alkalmazása (mely a számok mintegy felében hallható). Zságer Balázs Yonderboi-jal való évek óta tartó együttműködése (a Shallow And Profound korongon való hangsúlyos zenészi és társszerzői jelenléte) persze biztosítja azt is, hogy a két albumot a hallgatók afféle testvérlemezként tehessék egymás mellé.

Az organikusabb hangzású, kevésbé hangminta alapú Zagar-anyag bővelkedik a hatvanas-hetvenes éveket idéző, szexi, természeti és civilizációs hangképekben, filmszerű hangulatokban. Megfelelően izgalmas ahhoz, hogy kiemelkedjen a downtempo műfaj instrumentális ágának háttérzeneként vagy kávéházi kísérőzeneként funkcionáló részlegéből. Külön érdekesség, hogy a brit elektronikusok rockzenészekkel való kooperációjának mintájára két számban, a Ready For The Revolution-ben és a kifejezetten jól sikerült Those Seventies-ben Ligeti György, a britpop vonalat magyar földre húzó kaposvári Puzzle zenekar smirglis hangú frontembere is énekel angolul. Nem túlzás azt állítani, hogy a Zagar együttes hasonlóan sokra vitte nemzetközi szinten is, mint Yonderboi produkciói, hiszen többek között felléptek már Angliában, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Oroszországban és több kelet-európai országban is.

Tracklist:
01 Parachute to Eternity
02 Bitter Jollity
03 Bokanovski Method
04 Fata Morgana
05 Ready for the Revolution
06 Mistery of Cinema
07 Bossa Astoria
08 Astronaut from Star City
09 Cosmic Disaster
10 Breath in/ Breath out
11 While You Sleep
12 Dripstones
13 Those Seventies
14 Taste of Snow
15 Blindflight


Megtekintés az Online Katalógusban

2019.09.27