1022
Rendezvény beszámoló: Baracskai & Bagó
Kiállítás Gyárvárosban

Május végén Bagó Petra és Baracskai Krisztina kiállításának megnyitóján vehettünk részt a Gyárvárosi Közösségi Házban.

A kiállítást megnyitó művésztanár, Barna Borbála -aki egyben a  Paletta Hétvégi Vizuális Műhely vezetője is-, feladatának tekinti a fiatal tehetségek felkarolását, szakmai fejlődésük biztosítását. A Műhely résztvevői különböző témákban, és eltérő technikák alkalmazásával kapnak lehetőséget kreativitásuk, rajzkészségük fejlesztésére. A most bemutatkozó két "növendék" a szakmai fejlődés meghatározó állomására érkezett, ami lehetővé tette, hogy alkotásaikkal a publikum elé álljanak.

A Műhely vezetője és az alkotók közötti beszélgetés révén a jelenlévők megismerhették a két fiatal eddigi útját, és jövőbeli szándékaikat, törekvéseiket.

A képek tanulmányozása meggyőzhette a jelenlévőket arról, hogy kiemelkedő rajztudás, lényegkiemelő készség jellemzi Petrát és Krisztinát. Témaválasztásuk változatos, méltán váltotta ki a megjelentek elismerését. A látogatók hosszan időztek egy-egy kép mellett, s azok szemlélésekor számtalan gondolat fogalmazódott meg bennük. Tapasztalni lehetett azt az örök művészi igazságot, hogy a jó alkotás érzelmi és intellektuális hatást vált ki a szemlélőkből.

Csiszár Antal