A bevezető bolerószerű alapot spanyolgitár-szóló követi, amelyet szintetizátorral komponált nagyzenekari betét köt össze a gitárszólóval, végül pedig a bevezetéshez hasonló lassú, ritmusos levezetés tesz pontot a végére. A Led Zeppelin „Kashmir”-jához hasonlító dalszöveg a reményről és a világ dolgairól beszél.

A bolondos I'm Going Slightly Mad nagyrészt Mercury munkája, aki barátja, Peter Straker segítségével összegyűjtette a lehető legőrültebb szavakat és kifejezéseket, hogy általuk egy féktelen jókedvet sugárzó dalt írjon. A hangzásában meghatározó szerepet játszik az ismétlődő alapot adó szintetizátorjáték. A nyers, erőteljes, gitárközpontú Headlong May szólószerzeményéből lett Queen-dal. A Don't Try So Hard Mercury és May melankolikus balladája. A könnyed Ride the Wild Wind Taylortól ered, aki rengeteget vokálozott a dalban, a dobhangzást valódi, akusztikus és szintetizátoros dobminták keveréséből állította elő.

Az All God's People Mercury 1988-as Barcelona projektjéből maradt meg. A véletlenek következtében először May, majd később Deacon és Taylor is részt vett a felvételein annak idején, így lett végül Queen-dal belőle. Ez volt az egyetlen dal a lemezen, amelyet nem a Queen szerzősége alatt jelöltek, hanem Mercury/Mike Moran szerzeményként. Mercury nem akarta Moran zongorás hozzájárulását kivágni és mással helyettesíteni, mert kiváló zenésznek tartotta. A lassúcska, balladaszerű These Are the Days of Our Lives Taylor munkája. Különös nosztalgia hatja át a szövegét, ami főleg később, Mercury halála után kapott különös jelentőséget. A Delilah című rövid, meglepő dalocska Mercurytól származik, aki az egyik kedvenc macskáját örökítette meg a dalban. A szövegben csak a legvégén derül ki, hogy egy macskáról szól, így meglepően hangzik az elején, hogy Mercury egy olyan lányról énekel, aki „a szobában pisil”.

A kemény rockos The Hitman alapvetően Mercury ötletéből ered, aki zongorán írta meg a dal alapjait. Később May és Deacon is sokat változtatott rajta, utóbbi teljesen átírta a dal szerkezetét. A melodramatikus The Show Must Go On gyászos hangulatú szintetizátoralapra épül, a dal szövege pedig az ismert mondást fogalmazza meg: „az életnek mennie kell tovább”. A dal utólag, Mercury halála után kapott különleges jelentőséget.

A címadó dalhoz készült videóklip – a fáma szerint – azért nem az együttes tagjaival készült élőszereplős videó lett, mert Mercury ekkor már nagyon beteg volt. Viszont nem egyszerű animációs videót kapott a dal: keveredik benne a rajz-, a gyurma-, a tárgy- és a bábanimáció élőszereplős, filmhíradókból kivágott részletekkel, amik a szám tartalmára reflektálnak. A videó film a filmben, hiszen egy miniatűr filmszínházban vetítik egy bábközönségnek azt a klipet, amit mi is látunk, közbeékelve egy gyurmabábos szekvenciával. Az együttes négy tagja is különböző formában jelenik meg: Freddie Mercury-t Leonardo da Vinci rajzai, Brian May-t (gitár) a viktoriánus rézkarcok, John Deacon-t (basszusgitár) Pablo Picasso kubista festményei, Roger Taylor-t (dob) pedig Jackson Pollock expresszionista akciófestészete stílusában rajzolták meg.

Az Innuendo méltó búcsú egy énekes legendától, aki excentrikus személyiségével, dalszerzői és szövegírói tehetségével, mindenekelőtt pedig kolosszális hangjával képes volt egy kicsit megváltoztatni a körülötte lévő világot.

Tracklist:
01. Innuendo
02. I'm Going Slightly Mad
03. Headlong
04. I Can't Live with You
05. Ride the Wild Wind
06. All God's People
07. These Are the Days of Our Lives
08. Delilah
09. Don't Try So Hard
10. The Hitman
11. Bijou
12. The Show Must Go On

Megtekintés az Online Katalógusban