34
Lars Svensson - Killian Mullarney - Dan Zetterström: Madárhatározó
Nyerges Edina ajánlata

svensson-mullarney-zetterstrom-madarhatarozo1999-ben jelent meg először a Madárhatározó, amely az egyik legátfogóbb könyv a madarakról a madárbarátok számára. 2018-ban immáron a nyolcadik, frissített és bővített kiadás látott napvilágot. A könyv több mint 900 madárfajt és alfajt mutat be, és kifejezetten olyan madarak szerepelnek benne, amelyek Magyarországon, Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten figyelhetők meg. Egy-egy rövid fejezet erejéig a ritkán észlelhető madarakról is írnak.

A három ornitológus író rendkívüli alapossággal mutatja be a madarakat. A könyv elején megismerhetjük a madarak testfelépítését, külön kitérve a tollazatukra. Segítséget adnak a madármeghatározás módszereihez is.

A madarak ismertetője gazdagon illusztrált és lényegre törő. Először a madarak méretét, majd az élőhelyét ismerhetjük meg. Ezután a madár külseje és annak jellegzetességei következnek. A szerzők részletesen leírják a tollazat mintáját és formáját fióka és felnőtt korban, nemek szerint is. A bemutatást a madár hangjának átiratával zárják. A madarak elterjedését térkép segítségével mutatják be. Az illusztrációk részletgazdagok, és számos jegyzettel segítik a madarak könnyebb felismerését.

Habár a szerzők terepi határozónak szánták a könyvet, vaskos súlya miatt (888 gramm) nem igazán alkalmas terepre. Azonban még így is az egyik leghasznosabb olvasmány a madarak iránt érdeklődők számára.


Megtekintés az Online Katalógusban

2018.12.04