115
Szokolay Sándor: Hogy is kezdődött?
Antaliné Hujter Szilvia ajánlata

szokolay-sandor-hogy-is-kezdodottSzokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző 1994-ben költözött Sopronba. Saját bevallása szerint alkotói nyugalmat, életkiteljesítő időszakot adott számára a város, és új otthonra lelt itt. 2013. december 8-án ott érte a halál, 2015-ben a soproni evangélikus temetőben avatták fel síremlékét. A Szilágyi Ágnes szerkesztésében megjelent kötetben kilencvenöt ifjúkori levelét tették közzé, melyek 1947 és 1957 közt keletkeztek.

Szokolay Sándor 1931. március 30-án született a Békés megyei Kunágotán. Zenei tanulmányait a Kodály-módszert az elsők között megvalósító békés-tarhosi énekiskolában kezdte 1947-ben, itt is érettségizett. 1950-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult. Már akkor eredményesen szerepelt nemzetközi zeneszerzői versenyeken. 1957-ben diplomázott, majd a Magyar Rádió munkatársa, később a Magyar Televízió zenei lektora lett. 1959-től nyugdíjba vonulásáig a Zeneakadémia zeneszerzéstanára volt.

Élete során közel ötszáz művet komponált, hét operát, öt balettet, négy meseoperát, hét oratóriumot, három szimfóniát, huszonhét kantátát, nyolc versenyművet, tizennégy zenekari művet, kétszáz kórusművet, két vonósnégyest, negyven szólóművet és százhúsz kamaraművet. Több mint 100 óra zenét.

Az édesapa, Szokolay Bálint életében nem beszélt a gondosan összegyűjtött, fiától kapott levelekről, halálát követően, 1997-ben kerültek elő a rendkívüli dokumentumok, amelyeket Szilágyi Ágnes szerkesztett kötetbe. A legendás Békés-Tarhosi Énekiskolában íródott nyolcvanöt levél, melyek közel hozzák a gyorsan fejlődő ifjú rokonszenves egyéniségét, ugyanakkor hitelesen mutatják az anyagi nehézségekkel teli háború utáni korszakot is. Mindezt kiegészítik a korabeli családi fotók, az iskolában készült felvételek, a kézírásos levelek és kották. Három év zenei tanulás után Szokolay Sándor felvételt nyert a Zeneakadémiára. Pályája nagyon gyorsan ívelt felfelé, több nemzetközi zeneszerzői versenyen nyert díjat. Utolsó levelében 1957-ben a Moszkvai Világ Ifjúsági Találkozón aratott sikeréről számol be, ahol négyszáz résztvevő között nyert első díjat.

A könyvhöz tartozó lemezen Zene-Bona címmel Szokolay korai zongoraművei hallhatók a fiatal, nagy tehetségű Boros Misi előadásában.


Megtekintés az Online Katalógusban

2018.11.20