836
Filmzene: Hans Zimmer - Blue Planet II
Juhászné Lukács Mária ajánlata

hans-zimmer-blue-planet-2Korunk nagy filmzeneszerzője, Hans Zimmer 2017 őszén együtt dolgozott Sir David Attenborough-val, aki rendezője és narrátora a Blue Planet II (A kék bolygó 2) című csodálatos természetfilmnek. A sorozat olyan titkokat fed fel az óceánok mélyéről, amelyekről eddig még a tudósok is keveset tudnak. A nyolcrészes első évad még 2001-ben ment a tévében, és talán nem is terveztek neki folytatást. Ám 2013-ban Attenborough elkezdett forgatni egy új sorozatot az óceánok világáról, amit első körben Oceans címmel illettek, majd menet közben lett belőle Blue Planet II, de anélkül, hogy az alapkoncepción változtattak volna.

A BBC stábja négy éven keresztül forgatott a víz alatt, melynek során eddig feltérképezetlen régiókat fedeztek fel, különleges viselkedésformákat filmeztek le. Hans Zimmer a Radioheaddel együtt írt zenét a természetfilmhez, amelynek alapját az együttes Bloom című dala adta – ennek a nagyzenekari átiratát készítette el Zimmer. A zeneszerző szerint a Radiohead The King Of Limbs című albumán szereplő Bloom mint dal, megelőzte korát, egyébként pedig „gyönyörűen reflektál azokra az életformákra és tenger alatti tájképekre, amiket a nézők a Blue Planet II-ban láthatnak”.

Hans Zimmert mondhatjuk legendás zeneszerzőnek, a mozgóképes szakmában egészen biztosan. Rengeteg emlékezetes filmzene fűződik a nevéhez, olyanok, mint A Karib-tenger kalózai, a Sötét lovag vagy az Oroszlánkirály – 10 Oscar-jelöléssel és 1 elnyert díjjal a háta mögött.

A filmzeneszerzők munkáit részben muszáj a filmmel együtt nézni – ugyanis bár a film minősége önmagában nem feltétlenül hat ki a film zenéjére, az azonban nyilván fontos szempont, hogy a filmzenének bele kell simulnia a film egészébe. Mégis azt kell mondanunk, hogy azok a filmzenék a legjobbak, ahol a zene a film nélkül is maradandó élményt tud nyújtani. Arra csak az igazi művészek képesek, hogy e keretben is teljes mértékben képesek legyenek olyan művet alkotni, mely önmagában is érvényes, egyedi, minőségi, és nem utolsósorban a nagyközönségnek is érdekes lehet. A Blue Planet II CD hallgatása közben ez tökéletesen igaznak bizonyul.

Tracklist:
01. The blue planet
02. Family theme
03. Surfing dolphins
04. Abyssal plain
05. Mobula rays
06. Race to feed
07. Albatros flight
08. Big blue
09. Turtle spa
10. Ducks and currents
11. Humboldt squid
12. A forest awakens
13. Scavengers of the deep
14. Kobudai transformation
15. Clownfish
16. Baby turtle
17. Weedy sea dragon
18. Portuguese man of war
19. Walrus: The right piece of ice


Megtekintés az Online Katalógusban

2018.11.09