199
Rendezvény beszámoló: Puskás Hungary
Filmklub a Központi Könyvtárban

A Központi Könyvtárban láthattuk a Puskás című filmet, ami végigköveti a futballzseni életét gyermekkorától sport, és földi pályafutásának befejeződéséig.

Puskás Ferenc gyermekkora elválaszthatatlan a grundtól, ahol társaival, együtt kergették a labdát. Tehetsége révén hamarosan a Honvéd játékosa lett és gyorsan megnyílt az útja a válogatottság felé. A rezsimnek sikerült egy rendkívül ütőerős csapatot összekovácsolnia: kirobbanó siker született a helsinki Olimpián, ahonnan elhozták az aranyérmet.

Bár a fizetésük meg sem közelítette egyes nyugati klubjátékosokét, privilegizáltak voltak. A rendszer - hallgatólagos beleegyezéssel- félrenézett a nyugati vendégszereplésekről haza felé átcsempészett javak felett. Puskást és társait istenítették, tekintélyük megkérdőjelezhetetlen volt, s a felsőbb vezetés is rendkívül nagyra becsülte őket. Puskás sok mindent megengedhetett magának még a vezetőséggel szemben is. Kifejezetten kedvelte őt Farkas Mihály, aki a neki célzott élceket, megjegyzéseket nem torolta meg.

Nagy várakozás előzte meg az 1954-es svájci világbajnokságot. A bizakodás nem volt alaptalan, hiszen az angol válogatottat (Anglia kilencven évig otthonában nem talált legyőzőre) Londonban két vállra fektették, s mindezt megtetézték a népstadionban visszavágón aratott 7/1-s győzelemmel. A hazai közönséget hideg zuhanyként érte a nyugatnémet válogatott diadala a döntőben. Budapesten tüntetések sora zajlott, hatósági közreműködésre volt szükség, a csapatra mindenféle sötét gyanú árnyéka vetült, miszerint Mercedesekért eladták a meccset.

1956-ban, amikor a forradalom kitört, Bilbao ellen játszottak. Visszarendelték őket Budapestre, de a bizonytalan hazai állapotok miatt a csapat úgy döntött, hogy vár a visszatéréssel, és elutazott a nem engedélyezett dél-amerikai turnéra. A visszatérés idejére a szovjetek már leverték a forradalmat. Puskás és a csapat néhány tagja úgy döntött, hogy Bécsben marad. Idehaza hazaárulással, tiltott határátlépéssel vádolták, karrierje örökre derékba törhetett volna, börtön fenyegette. (Egy labdarúgót korábban tiltott határátlépési kísérletért kötél általi halálra ítéltek, s végre is hajtották.

Puskást családja is követte külföldre. Öcsi évekig anyagi gondokkal küzdött, rajongói pénzkölcsöneiből és segélyeiből tengődött, de hagyományos jó szíve még ezekben a nehéz időkben is adakozásra késztette.

Amikor a Reál Madridba került radikális fogyókúrára adta magát kínzó edzésmódszerekkel. A spanyol csapatban számos diadal BEK világkupa sikereinek kovácsa volt. Híres volt alkalmazkodó képességéről: afféle spanyol- magyarrá vált. Később dolgozott edzőként Görögországban és Ausztráliában, mindenhol az élre vezette az általa menedzselt klubot. Az utánpótlásban, a gyermekekben volt a bizalma: fel kell fedezni a tehetség szikráját, s addig csiholni míg lángra nem lobban.

1981-ben látogathatott először haza. Egykori játékostársai, sportvezetők a legnagyobb szeretet hangján emlékeznek rá. nem voltak sztár allűrjei, csapatkapitányként és emberként mindenkor kiállt társai mellett. Stílusa felettébb egyszerű volt: a hétköznapi ember nyelvén beszélt.

A rendszerváltás után hazaköltözött családjával, focizott az öregfiúk válogatottjában. Halála a sportvilágot megrázta, számos helyen emlékeztek meg róla, többek között a brazil gyöngyszem, Pele is.

 

Csiszár Antal