194
Boldizsár Ildikó: Esti mesék lányoknak
Berente Erika ajánlata

esti-mesek-lanyoknak2A mesék, azon belül is az esti mesék nagyon fontosak minden kisgyerek számára. A szülőknek azonban nem kevés fejtörést okoz, hogy megtalálják azokat a történeteket, amelyek éppen az ő lányuknak-fiuknak íródott. Ezen kíván segíteni az ismert mesekutató, Boldizsár Ildikó. A kötetbe csupa-csupa olyan mesét válogatott, ami az óvodás és kisiskolás kislányok számára érdekes lehet. Melyik leányzónak ne csillanna fel a szeme, ha a táncon szerzett királyságról hallhat? Melyikük ne izgulná végig szívesen a földönfutó, szép Katarina történetét? Melyik lányka ne élvezné a kényes leány, a kevély királykisasszony vagy éppen az árván felnövő Juliska történetét?

A mesék többsége az ismerős motívumok révén a ráismerés örömét is adja, de jó néhány közülük távoli országok mesekincséből származik. A dervisasszony például török, A kőtörő japán és az Arasznyi emberkék című pedig francia mese. A mesékben előforduló csudás figurák, a szereplők neve, a történet szövése számunkra újszerű; talán csak a tanulság ugyanaz, mint a hazai mesékben. Valóban sikerült csupa lányoknak való történetet csokorba gyűjteni, melyeknek hossza éppen megfelel az esti meséléshez

A könyv 2003-ban Elek Lívia illusztrációival jelent meg a Novella Kiadó égisze alatt, 2015-ben pedig a Móra Kiadó jóvoltából, Kőszeghy Csilla rajzaival.


Megtekintés az Online Katalógusban

2018.10.30