2857
Én, a séf
Márné Tóth Krisztina ajánlata
Igazi szenvedély, francia konyhaművészet és nevetés 84 percen keresztül. Mindez az Én, a séf című francia vígjátékban, melyet ajánlok mindenkinek, aki szereti a finom ételeket, Jean Reno-t, vagy a kedves poénokat! A rendezőnek teljes mértékben sikerült megalkotnia egy olyan történetet, mely felidézi azt a kellemes, meleg érzést, mely a francia filmeket jellemzi. Az író-rendező Daniel Cohen láthatóan mereven elutasítja a modern konyhát, na meg persze a gyorséttermekben felkínált „szemetet”.
A karakterek kidolgozottak, jól megrajzolt, szerethető figurák. Az Én, a séf műfaját tekintve gasztrovígjáték. Ez azt jelenti, hogy nézhetjük, ahogy a színész és hű fegyverhordozója minden idők leggusztább francia különlegességeit készítik el, így senkinek sem ajánlom, hogy éhesen üljön be a moziba.
Alexandre Lagarde (Jean Reno), a veterán sztárséf komoly konfliktusba kerül Stanislas Matterrel (Julien Boisselier), az étteremcsoport új vezetőjével. Matter arra készül, hogy lecseréli őt egy ifjú, modern séfre, aki a molekuláris gasztronómia megszállottja, mert az sokkal jövedelmezőbb. Első lépésként elkezdi kirúgni Lagarde csapatának tagjait. Ami még rosszabb, Lagarde kezd kifutni az ötletekből, pedig a legnevesebb étteremkalauz kritikusai bármelyik pillanatban feltűnhetnek tesztelni. Kétségbeesésében keresni kezd maga mellé valakit. Egy nap, mintha a szerencse vezérelné oda, találkozik Jacky-vel (Michaël Youn), aki az haute cuisine megszállottja. A szakmát autodidakta módon elsajátító férfi rendkívül tehetséges, de makacs, mint egy öszvér.
A film meghökkentő hasonlóságot mutat a Pixar Lecsó című animációs filmjével, a fiatal zsenit, Jacky Bono-t alakító Michaël Youn gyakorlatilag a rajzfilmben szereplő gasztrozseni patkány és az ügyefogyott főhős jól megszerkesztett keveréke. Tessék belekóstolni (mármint a filmbe)!
2018.10.26
