859
27 idegen igen
Csonkáné Horváth Éva ajánlata

27-idegen-igenJane (Katherine Heigl) egy idealista, végtelenül romantikus és mindenkinél önzetlenebb nő, akit már gyermekkorában elbűvölt az esküvők romantikus világa. Felnőttként pedig állandó résztvevője mindenféle esküvői és lakodalmi rendezvénynek. Eddig pontosan 27 esküvőn jelent meg, méghozzá koszorúslányként. Mi több, mind a 27 ruhát a kiegészítőkkel együtt megőrizte, és bezsúfolta egy szekrénybe. Innen az eredeti cím: 27 dresses, amely magyarul már kissé furán hangzik: 27 idegen igen.

Jane mindig is jó volt abban, hogy odafigyeljen másokra, saját boldogságáról azonban képtelen gondoskodni. Egy emlékezetes estén éppen kénytelen ingázni két esküvői fogadás között a Manhattan-Brooklyn vonalon. A nem mindennapi teljesítménynek – taxiban való átöltözés – pedig véletlenül szemtanúja lesz Kevin (James Marsden), az újságíró, aki nagyszerű sztorit szimatol. Szerinte Jane, az esküvőfüggő története temérdek kaput nyit majd meg előtte a magazinon belül. Kevin minden olyasmire cinizmussal tekint, ami Jane számára kedves, így nem igazán jönnek ki egymással.

Aztán megjelenik Jane húga, Tess (Malin Akerman). A fiatal lánytestvér egy perc alatt bolondítja magába nővére titkos szerelmét, George-ot (Edward Burns), aki nem más, mint Jane főnöke. Sőt húga arra kéri, szervezze meg a menyegzőjét George-dzsal. Vajon ki tud-e lépni Jane az „örökké csak koszorúslány” szerepből és lesz-e végre menyasszony? Kiderül a romantikus vígjáték végén, melyet Anne Fletcher rendezett.


Megtekintés az Online Katalógusban

2018.10.19