3227
Pápai Emese: Schima A. Bandi iparművész, aranykoszorús mester (1882-1959)
Tolnai Gáborné ajánlata
A győri illetőségű ötvösművészről szóló kötet Pápai Emese szerkesztésében és a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum kiadásában jelent meg Schima A. Bandi iparművész, aranykoszorús mester (1882-1959) címmel. A művész életét és munkásságát feldolgozó album gazdag képanyaga a mester 2017-ben a Magyar Ispitában, megrendezett gyűjteményes kiállításának fotóit tartalmazza, valamint Cserhalmi Zoltán, Pápai Emese és Szalai Zsolt tanulmányait, melyek a művész életét és munkásságát, levelezését és fotóhagyatékát dolgozzák fel.
A győriek által főleg híres cégérei, valamint köztéri- és egyházi alkotásai révén ismert és tisztelt Schima Bandi ötvösművész és lakatos mester életművének teljes egészével ismerkedhet meg a több mint 200 oldal terjedelmű könyv tanulmányozója. Az aranykoszorús ötvösmester, iparművész, a magyar vasművesség jelentős alakja 1882. november 23-án született Orosházán Schima András néven, szegény sorsú, de szeretetteljes családban. Kézügyességét apjától örökölte, aki maga is próbálkozott fémből készült tárgyak alkotásával. A jobb élet reményében a család Aradra költözött, Bandi itt járta elemi iskoláit. Már kisiskolásként kitűnt rajztehetségével. Az aradi fémipari szakiskolában folytatta tanulmányait, ahol rendszeresen győzött az iskolai kiállításokon és házi tervpályázatokon. Kezdetben lakatosként helyezkedett el, majd az aradi Iparkamara ösztöndíjával Berlinbe utazott, ahol elvégezte az Iparművészeti Akadémiát.
A diploma után Pozsonyba költözött és a helyi fa- és fémipari iskolában lett oktató. Összefoglaló tablói tananyagként vándoroltak az ország ipari iskoláiban. 1909-ben Győrbe költözött, és 1919-től a Győri Magyar Királyi Állami Fa- és Fémipari Szakiskolában (napjainkban a Jedlik Ányos Inf. Szakk. és Gimn.) dolgozott. Kezdetben iparoktatási művezető, majd szakrajz- és műhelyoktató lett. 1919-ben lépett be a Győri Képzőművészeti Ipartársulatba. 1926-ig tartott pedagógusi pályafutása, ettől kezdve csak az ötvösművészetnek élt, műhelyt nyitott. Rendszeresen kiállított az Ipartársulat tárlatain. 1928-ban elnyerte az Est című lap utazási ösztöndíját, melyet a tehetséges, de szerény jövedelmű művészeknek hirdettek. A díjból bejárta Ausztriát, Németországot, Franciaországot. Utazásairól útinaplót vezetett, mindent leírt és lerajzolt. 1932-ben a fémszakmai versenyen nyerte el a Magyarország Aranykoszorús mestere címet. 1936-ban ismét egy ösztöndíjnak köszönhetően Olaszországba utazott, tanulmányozott, megörökített minden történeti, művészeti emléket. Mussolinivel is találkozott, aki látva munkáit további ösztöndíjjal jutalmazta, így csaknem egy évig utazhatott Itáliában. Két útinaplót is írt eközben.
Utazásaiból hazatérve csak a munkájának élt, sikert sikerre halmozott. Készített lakberendezési tárgyakat, kegytárgyakat, cégéreket, ablakrácsokat. Fő művének tartotta a Győr nádorvárosi evangélikus templom oltárának keresztjét, és gyertyatartóit. 20 kg-os vastömbből alakította ki Jézust, 270-szer kovácstűzbe téve. Munkáit rendszeresen dokumentálta, a lépéseket lefotózta. 1940-ben készült a híres Aranyhajó cégér. Az 50-es évek mellőzöttsége után 1957-ben ismét felfedezték művészetét. Felesége 1956-ban bekövetkezett halála után már csak a hagyatékát rendezte, amit a győri Xantus János Múzeumra hagyott. Utolsó munkája a fertődi Esterházy-kastélyban két barokk kovácsolt csillár volt. 1959. április 5-én halt meg Budapesten. Nevét Győrött utca őrzi.
2018.10.02
