Pénteken került sor Jocha Károly élménybeszámolójára. Az olimpiai játékokról, a magyar olimpikonokról és a versenyjátékokon született magyar eredményekről szólt a képekkel illusztrált és személyes élményekkel gazdagított előadás.

A rendezvény csendes megemlékezéssel kezdődött: az egykori, híres olimpikon, Kulcsár Gergely halála alkalmából. Ezt követően sporttörténeti időutazásra került sor: az ókori olimpiákról, azok betiltásáról, majd az olimpiai eszme XIX. század végi újjászületéséről. A sportjátékok hosszú évszázadokon keresztül mintegy Csipkerózsika-álmot aludtak; végül akadt egy "királyfi" (ha báró is) Coubertin, aki "jelképes csókjával" mintegy felébresztette azokat. Szívügye meghallgatásra talált, s 1896-ban Athénban pástra léphettek az újkor első olimpiájának versenyzői.
Az ókorban csak az első helyezés számított, nem úgy, mint az új játékokon. Ha valaki azt feszegette volna, hogy "Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos." - ugyancsak kiváltotta volna a polis-polgárok döbbenetét. De jöttek az új olimpiák, rohamosan gyarapodtak a versenyszámok s nem csupán az első helyezett állhatott fel a dobogóra. Az előadás jóvoltából versenyzőkkel, versenyekkel ismerkedhettünk meg. Kirajzolódtak előttünk az egyes versenyzők karaktervonásai, számtalan példát hallottunk sportszerűség, a korrekt magatartás megnyilvánulására. A ma embere méltán választhatna példaképet bármelyikükről. Mint megtudtuk, arra is volt szomorú példa, hogy a hatalom gátolta egyesek karrierjének kiteljesedését...

Az újságíró személyes kapcsolatba került sok sportolóval, megejtette szerénységük, közvetlenségük. Az élsportolók a mozgás szeretetét igyekeztek utódiakba is átplántálni, ezért beszélhetünk sportdinasztiákról. Edzőkről pedagógiai módszerekről is szó esett, egyben az is bebizonyosodott, hogy a testi és szellemi teljesítmények egymást gerjeszthetik. Erre példa, hogy számos sportoló eredményes egyetemi tanulmányokat végzett, és szakmáját magas színvonalon művelte, példa erre Hajós Alfréd, aki sikeres sportemberként sikeres építész lett.