231
Petőfi Sándor: Az apostol
Galambos Krisztina ajánlata

petofi-sandor-az-apostol

Kétségtelen és vitathatatlan, hogy minden ember egyenlőnek született, az elnyomásnak pedig ellen kell állni. Fel kell nőni a feladathoz: meglátni, hogy nem feltétlenül az a kizárólagos, amiben a többség hisz! Sőt, lehet, hogy a legnyomorultabb ember vallja az isteni igazságot. Petőfi Sándor hősét úgy látjuk magunk előtt, mint súlyos viszontagságok között a szent célért küzdő ember. És nem értjük, hogy miért nem sikerül elérnie az áhított célt: az igazságot, a szabadságot – a nép szabadságát. Szurkolunk neki, mert története ma is aktuális – szűkebb személyes környezetünkben és nagyobb közösségünkben egyaránt.

Petőfi örök érvényű műve megszólal és megszólít – és ezúttal nemcsak bennünk visszhangozhatnak a szavak, hanem immár hangoskönyv formájában is. Szilveszter sorsát Kaszás Attila ihletett előadásában követhetjük végig. Az apostol intenzív képei, alapos pontossággal leírt helyszínei és jelenetei megkívánják tőlünk a koncentrált figyelmet, valahogy úgy, ahogyan az ókori görögök tehették, amikor nagy énekmondóikra figyeltek. Bennük megvolt az a közös kulturális háttér, amely az eposzok és drámák megértéséhez kellett. Közös mitológiájuk érthetővé tette a rég történteket. Épp ilyen jól értjük mi, mai hallgatók, 1848 mitológiájának örökösei, milyen, amikor valakit az igazságért zárnak börtönbe. Ismerjük Petőfi és barátai törekvéseit és apostoli tevékenységük gyümölcsét! És ismerjük a büntetéseiket is… Ahogyan a borító hátlapján is olvashatjuk: a műben „… kiemelt szerepet kap a szabadság, a szabadsághoz való jog, melynek gyakorlása azonban kötelezettségekkel, lemondásokkal és áldozatokkal is jár. Erre csak az apostolok képesek.” Úgy, ahogyan legnagyobb költőnk is képes volt rá.

A mű tolmácsolása hiteles, magával ragadó – figyeljünk hát a mondanivalóra! Ki tudhatja, kiben rejtőzik egy újkori apostol?

Előadja: Kaszás Attila
Teljes játékidő: 149 perc
Formátum: 2 audio CD


Megtekintés az Online Katalógusban

2022.10.07