349
Szűcs Mihály: Nyúl község nemzeti értékei
Vargáné Blága Borbála ajánlata

szucs-mihaly-nyul-kozseg-nemzeti-ertekei

A Sokoró vidéke és a Pannonhalmi-dombság festői és értékekben gazdag tájegységének egyik gyöngyszemét, Nyúl községet és kincseit mutatja be a kiadvány.

A falu önkormányzata a helyi lokálpatriótákkal 2013-ban megalapította települési-, majd két év felhalmozott gyűjtési tapasztalatai után a sokoró tájegységi értéktárat, melynek elnöke Szűcs Mihály nyugalmazott biológia-földrajz szakos tanár, Nyúl Község Díszpolgára (2016) lett. Áldozatos munkát végzett a nemzeti értékek gyűjtése, rendszerezése érdekében, a helyi „kincsesláda” jelenleg 36 értéket őriz.

A szerzőnek a településről már több műve is megjelent, a mostani közel háromszáz oldalas kötetben – mely számtalan színes fotót, ábrát, térképet tartalmaz – előbb szakterületenkénti felosztás szerint, vázlatosan bemutatja a falu harminchat települési, három sokorói tájegységi és egy megyei szintű nemzeti értékét. Ezután részletesen ismerteti a legféltettebb, legjelentősebb látnivalókat: a 18. században épült nyúli műemléktemplomot, amelynek freskóit Dorfmeister István készítette, a Sárkánylyuk-vízmosást, közhasználatú nevén a „Szurdik”-ot, a löszmélyutakat, a ritka, védett növényfajokat, a helység két saját túraútvonalát, a Kökörcsin-körutat és a keresztutat, valamint a Lila-hegyi új kilátót.

A könyv információit kiteljesíti egy nagyon részletes, színes térképmelléklet Nyúl nevezetességeiről, sétaútjairól. Ez a mű, akár egy jó idegenvezető, tökéletes eligazítást ad arról, mi mindent érdemes látni a településen, és hogyan lehet az adott helyekre eljutni.


Megtekintés az Online Katalógusban

2022.10.04