320
A szabadság útjai
Máthé Norbertné ajánlata

a-szabadsag-utjai

De nem szeretlek. Gyűlöllek. Te csak egy fiú vagy, aki valamikor egy bulin megnevettetett, de most utálok melletted lenni. Sőt, ha közelebb jössz, ha hozzám érsz, vagy bármi ilyesmi, azt hiszem, sikoltani fogok.

Frank (Leonardo DiCaprio) és April (Kate Winslet) mindig igyekezett elkerülni a középszerűség csapdáját. Ám az 50-es évek kertvárosi környezetében, ahová költöztek, lassan maguk is olyanná válnak, amitől annyira irtóznak: középszerű, unalmas középosztálybeli emberekké. April merész tervet sző, hogy kizökkentse kapcsolatukat ebből a kerékvágásból. Párizsban, az ismeretlen, ám izgalmas világvárosban akar új életet kezdeni. Ám amikor tényleg dönteni kell, pánikba esnek. Egyikük mindenáron szabadulni próbál a mostani helyzetből, a másikuk ugyanakkor bármilyen megalkuvásra képes.

A szabadság útjai (Revolutionary Road) 2008-as angol-amerikai filmdráma, amely Richard Yates 1961-ben megjelent azonos című regénye alapján készült Sam Mendes rendezésében. Leonardo DiCaprio és Kate Winslet második közös szereplése. A rendező nagy hangsúlyt fektetett az érzelmi változások bemutatására, a történetvezetés folytonos, minden a helyén van. A film zenéjét Thomas Newman szerezte, szokásához híven profi munka, rendkívül jól illeszkedik az alkotás drámaiságához. Mendes társadalomkritikája nem egy giccses szerelmes film boldog végkifejlettel, mély mondanivalója van. Winslet a filmben nyújtott teljesítményéért Golden Globe-díjat kapott mint legjobb színésznő, valamint a film további három Golden Globe-, négy BAFTA- és három Oscar-díjat is szerzett.

Érdekesség a filmmel kapcsolatban a színdarab, amelyben April játszik: Robert E. Sherwood 1935-ben íródott The petrified forrest című munkája, amelynek a női főszereplője arról álmodozik, hogy feladja USA-beli életét, és Franciaországba költözik, akárcsak April.


Megtekintés az Online Katalógusban

2022.06.17