64
Alternatív zene: Kormorán - A szeretet hídja
Szabó Szilvia ajánlata

kormoran-a-szeretet-hidja

Koltay Gergely és a Kormorán együttes a kezdetektől nagy szerepet vállalt a gödöllői Magyar Szabadság Napi rendezvényekben. Az Országgyűlés 2001-ben döntött erről az emléknapról azon történelmi tény okán, hogy 1991. június 19-én távozott Magyarországról az utolsó idegen megszálló katona. Gödöllőn színvonalas rendezvények keretében évente megünneplik ezt a napot, 1991 óta tisztelegnek e neves esemény előtt az Alsóparkban álló Világfánál, sőt díjat is alapítottak. Az előadásokat a Magyar Televízió élőben közvetítette, többségük hanghordozón és VHS-en vagy DVD-n is megjelent. A 2008. évit kivéve az összes darab zenéjét a Kormorán szerezte, rendezőjük Koltay Gábor. A 2002-es évi dramatikus oratórium címe A szeretet hídja, melynek hanganyagát most kínáljuk.

A zenei összeállítás középpontjában a híd áll, mint az embereket összekötő kapocs, a szeretet megtestesítője. Ezt a gondolatot kíséri végig a magyar történelemben fontos szerepet játszó hidakon keresztül. A zenei anyagot mintegy keretbe foglalja a Bessenyei Ferenc által elmondott kezdő és záró gondolatsor. A közreműködők között ott találjuk Varga Miklóst, Vikidál Gyulát, Götz Annát, Oberfrank Pált, Gesztesi Károlyt, hogy csak néhány nevet ragadjunk ki a nívós szereposztásból. A dalszövegek a Kormorántól megszokott módon és stílusban a hazafias gondolatokat, a gyászt, a reményt és a szeretet erejét közvetítik.

Tracklista:
01. A híd
02. Az Úr sorsot rendelt
03. 1920
04. Volt apám, volt anyám (video)
05. Törött gerincű nemzedék
06. Újkori hídavatás
07. A reménység hídja
08. A komáromi hídon át
09. A szeretet hídja
10. A Margit híd (video)
11. Fahíd csángó földön
12. Elveszített kézszorítás (video)
13. Öleled át, ki melletted áll
14. Ez az ország a hazád
15. Álmodj álmot álmodót (video)
16. Híd az égig

Megtekintés az Online Katalógusban

2022.04.22