Fellelkesülve úgy dönt, hogy a nemeai oroszlán esetének kell az elsőnek lenni. Persze nem szó szerinti oroszlánnak, hanem mint ahogyan az oroszlán az állatok királya, a királyi családhoz tartozó rejtélyt, így valami hasonló presztízsű személyiség ügyével hajlandó csupán foglalkozni. Legnagyobb szomorúságára azonban elrabolt, majd váltságdíj megfizetése után megkerült palotapincsik rejtélyével kell foglalkoznia. De persze ez az eset is megmozgatja a kis belga legendás szürkeállományát.

Ezután pedig szép sorban jönnek a történetek, melyeknek a szereplői egy-egy vonást magukon hordoznak a mitológiai feladatokból. Például a lernai Hüdra egy rosszindulatú pletykaáradat egy özvegy orvos ellen, a sztümphaloszi madarak naiv angolokra specializálódott két nő, akik külföldön csalják ki tőlük a pénzüket, miszerint a kontinens korrupt rendőrei különben letartóztatják őket. A krétai bika egy életerős fiatalember, akit az őrület labirintusába akarnak kényszeríteni, vagy ott van az Alvilág címeres őrzője, Cerberus, aki szó szerint őrzi a Pokol bejáratát.

A Poirot történetek hosszú sorában, mondhatjuk, hogy ez a könyv középtájon helyezkedik el. Ellentétben a sorozat többi kötetével, ez nagyon könnyed, már-már mondhatjuk, hogy gyors. Christie nagyon ért a leíráshoz, a feszültség fokozásához, és olyan észrevétlenül tereli el a figyelmet a bűnösről, hogy őt az olvasó rögtön ki is szokta zárni, és mindenki másra viszont gyanakodva tekint. Ennél a tizenkét rövid történetnél a feszültség megvan, de ennek ellenére egy nagyon könnyed kikapcsolódást kínál egy lusta délutánon, mikor a vágyunk egy nem túl komoly, mégis tartalmas olvasmány.

Megtekintés az Online Katalógusban