64
Alberto Pellai - Barbara Tamborini: Utálom a szabályokat!
Sulyok Attiláné ajánlata

alberto-pellai-barbara-tamborini-utalom-a-szabalyokat

Az Utálom a szabályokat! című könyv a Kisgyermekek, nagy kihívások sorozat egyik része. Ezek a hasznos könyvek segítik a szülőket, hogy sikerrel nézhessenek szembe a hétköznapi nevelési problémákkal. Nagyon jó támogatást nyújtanak a gyermeknevelésben és a mindennapi konfliktusok megoldásában. Ötleteket és gondolatokat tartalmaznak a pozitív nevelés szellemében, ugyanakkor szórakoztatnak és tanítanak. 

A könyv első fele a témához kapcsolódó vidám, humoros versikéket tartalmaz. Rövid verses formában fogalmazódnak meg a gyermekek egyszerű gondolatai a sok szabályról, amit be kellene tartani, és amiket gyakran nem értenek. A szülőknek a tiltakozásokra, a kifogásokra adott válaszai is fantáziadús, humoros versikék, melyekből kiderül, mennyire másképp gondolkodik a gyerek és a felnőtt, tehát mindig jól jön a segítség, megtalálni a helyes válaszokat. A szépen illusztrált verseket fel lehet olvasni a kicsiknek, és ezek segítenek felismerni számára, mi a helyes viselkedés adott helyzetben. Megmozgatják a gyermek fantáziáját, és megkönnyítik a szülőnek a kommunikációt vele bizonyos témákról.

Az óvodák, iskolák élete összeomlana szabályok nélkül, ahogy a családoké is. A gyerekek szeretik feszegetni a határokat, a nagyobbak különösen tudni akarják, meddig mehetnek el. Az óvodába érkező gyerekek sokféle tapasztalatot hoznak magukkal. Egyes családokban tekintélyelvű nevelés folyik, máshol egyáltalán nincsenek korlátok, szabályok. Van, ahol éppen a szülő hangulatától, türelmétől függ, hogy kemény szidás, megtorlás vár-e a gyerekre, vagy semmi következmény nincs. A demokratikus nevelésű családokra jellemző, hogy kompromisszumra hajlandók, előre egyeztetik a szabályokat és a szabályok áthágásának következményeit, de nem engedik át a döntéseket és a felelősséget a gyereknek, amíg az nem érett rá. A gyerekeknek segítségre van szüksége a szabályok betartásához, amelyek életkoronként változnak: nem mindegy, milyen korú a gyermek, lehet, hogy az egyiknek már szabad valamit megtenni, de a kisebbnek még nem. Nagyon fontosak a korlátok és a szabályok a gyerek életében. Így fogja tudni, hogy meddig mehet, mit tehet és mit nem, így érzi magát biztonságban. A korlátok között ráébred az ember, a nagyobb gyermek, hogy a saját érdekében történik, így a világ egy izgalmas hely, amit biztonsággal lehet felfedezni.

A gyerek számára minden újdonság és nagyon érdekes. Próbáljunk néha a gyerek fejével gondolkodni. Ami számunkra magától értetődő, az másoknak nem feltétlenül az. A szabályokat egyértelműen kell kommunikálni. A felnőtt-felnőtt kapcsolatokban is problémát okoz, ha nem mondják meg világosan, mit szeretnének. Gyerekek esetében még azt is figyelembe kell vennünk, hogy a picik sokszor nem értik az utalásokat. A „Ne rosszalkodj!” felszólítás érthetetlen egy négyéves számára. A szabályoknál másik fontos dolog a tiltás komolysága. A kisgyermek kétéves kora előtt még nem érti meg a hosszas magyarázatot, ezért arcjelekből tájékozódik. Elég csak annyit mondani, hogy NE! Ha a mamája arca kicsit komoly, majd rögtön kedvesen mosolyogva beszél, ez a gyerek számára nem jelent igazi tiltást. Fontos az is, hogy a rossz cselekedetet azonnal kövesse a tiltás, mert a gyerek időérzéke még nem alakult ki.

Mindegy, hogy használjuk-e a SZABÁLY szót, vagy sem, a lényegen semmit nem változtat: a kisgyermeknek a miért?-et kell pontosan értenie. A balesetveszélyes helyzetekre különösen vigyázni kell. Fontos, hogy röviden elmagyarázzuk, miért szükséges a helyes tevékenység. A béke megteremtése érdekében játékosan, egy kis humorral rá lehet venni a gyermeket sok mindenre, azért hogy ne veszekedéssel teljen a nap. A „hisztik” egy része is megszűnik, ha a gyermek tisztában van azzal, mikor, mire számíthat. Ez megkönnyíti számára az alkalmazkodást, és a biztonságérzetéhez hozzátartoznak a nem túl laza, és nem túl merev szabályok. Megnyugtatja őket, ha úgy érzik, hogy a szülő szabja meg a határokat. A túl szigorú vagy túl laza neveléssel a szülő elveszíti kiszámítható, biztonságot nyújtó szerepét és nyugtalanná, szorongóvá teszi gyerekeit. Próbáljunk mindent megtenni azért, hogy boldog, kiegyensúlyozott személyiséggé váljanak! A legfontosabb, hogy a JÓ PÉLDA sokkal többet ér a szavaknál! Ha mindenki betartja otthon a szabályokat, akkor az a gyermek számára is természetes lesz.

A kötet végén található Jó tanácsok, melyek segítenek szembenézni a kisgyermekkor kihívásaival című fejezet módszertani ajánlást és hasznos nevelési tanácsokat ad a szülőknek: „mit érdemes elkerülni”, valamint gyakorlati ötleteket is. Hogyan lehet elkerülni a feszültséggel teli konfliktushelyzeteket és a gyakran előforduló nevelési hibákat? Mivel nincsen két egyforma szülő és egyforma gyermek, ezért mindenki a maga módján használja fel a könyvben szereplő gondolatokat és ötleteket. E hasznos gyermekkönyvet két olasz szerzőnek köszönhetjük. Alberto Pellai orvos, gyermek-pszichoterapeuta, Barbara Tamborini írónő, pszichopedagógus, akiknek már több közös könyve született. A gyönyörű, színes illusztrációkat Elisa Paganelli készítette. A szerzőpáros Kisgyermekek, nagy kihívások sorozatának többi részét is ajánlom olvasásra, elsősorban azoknak, akiknek 2-8 éves gyermeke van. A sorozat további kötetei: Én vagyok a király! és a Pfuj, nem kérem! Ezek kitűnő segítséget nyújtanak a szülőknek abban, hogy sok mindent meg tudjanak értetni gyermekeikkel, értékes segítség a gyermeknevelés során.


Megtekintés az Online Katalógusban

2022.03.15