309
Drótmesék: A MATÁV telefonos meseszolgálatának archívumából
Juhászné Lukács Mária ajánlata

drotmesek-matav

Több mint 60 éve kezdődött az a szolgáltatás, amely így köszönt: „Halló, halló gyerekek! Itt a telefonos meseszolgálat!”. Liska Dénes író, dramaturg könyvei és számos hangjátéka mellett találta ki a gyerekeknek szóló telefonmese szolgáltatást, amelyet 55 éven keresztül szerkesztett, rendezett.

1956. április 15-én elsőként Kolozsvári Grandpierre Emil Mátyás király felesége című meséjét hallgathatták a gyerekek Komlós Juci előadásában. Drótmesék? Ez a kissé furán hangzó meghatározás nem magukra a mesékre vonatkozik, hanem a mesemondás módjára utal. Arra, hogy dróton-telefonvezetéken keresztül szól a mesemondó a kis hallgatójához. A telefon segítségével bensőségesebb kapcsolat született meg a mesélő és hallgatója között; a gyerekek arra vágytak, hogy személyesen nekik meséljen valaki. A szolgáltatás akkori ára hatvan fillér volt. Az '50-es, '60-es években a legnevesebb színészeket sikerült mikrofon mögé ültetni, többek közt Ruttkai Éva, Darvas Iván, Ladányi Ferenc, Gábor Miklós és Szemes Mari mesélt, akik a kezdet kezdetén megalapozták a drótmesék sikerét. Sokuk nevére a mai korosztály már nem is emlékszik.

A telefonos meseszolgálat archívuma több mint tízezer mesét tartalmaz. A hagyományos estimesélés-kedvelőknek ajánljuk a Drótmesék című gyerekkönyvet CD-melléklettel, amely 46 mesét tartalmaz, és ebből 15 CD-n is meghallgatható népszerű magyar művészek előadásában. A kiadvány a Szabad Tér Kiadó gondozásában jelent meg 2000-ben.

Előadja: Benkő Gyula, Földi Teri, Turgonyi Pál, Kállay Ilona, Moór Mariann, Kohut Magda, Hámori Ildikó, 
Teljes játékidő: 67 perc
Formátum: audio


Megtekintés az Online Katalógusban

2021.10.01