456
Isten városa
Máthé Norbertné ajánlata
„A drogárusítás ugyanolyan üzlet, mint bármelyik. A terjesztő átadja az árut, amit az üzletekben csomagolnak. A csomagolás a drog összeszerelési folyamata, és ugyanolyan dögunalmas, mint például csavarokat meghúzni. A füvet kis csomagokba sodorják. A kokaint először papírba, aztán tízesével kis zacskókba, majd százas csomagokba töltik. Dílerként akár nagy karriert is befuthat az ember. A kissrácok először kifutóként dolgoznak, és nagyon jól megfizetik őket. Üdítőt hozatnak velük, üzeneteket hoznak-visznek meg hasonlók. Aztán őr lesz belőlük. Ha jön a rendőrség, a sárkánnyal jeleznek, és mindenki időben leléphet. Az őrből aztán az úgynevezett köd lesz. A negyedben árulja a drogot, és ha jön a rendőrség, köddé válik. A katona már felelősségteljesebb beosztás. Ha elég ügyes, és jól tud kalkulálni, akkor hamar helyi vezető lehet. Ez már komoly, mert ő a tulajdonos jobbkeze. A rendőrök is megkapják a részüket, és nem csinálnak balhét. Mivel Kis Zé minden ellenségét kinyírta, a városban nem volt lövöldözés vagy egyéb balhé. Könnyű volt autóval behajtani, így a playboyok biztonságban érezhették magukat drogvásárlás közben. Isten városa dugig volt drogosokkal, Kis Zé pedig szépen megvastagodott. Ha a drog legális lett volna, Kis Zét választották volna az év emberének.”
Fernando Meirelles brazil filmrendező, producer és forgatókönyvíró. Legismertebb az Isten városa című filmje, amit Katia Lundal együtt rendezett, és amely 2002-ben jelent meg Brazíliában, majd pedig nemzetközi elismerések sorát kapta. Az alkotás a gengszterfilmek hagyományait követi, véres harcokat mutat be, pontosabban ezek brazil változatát, miszerint ha megölöd az ellenségedet, nem biztos, hogy az ezt következő pillanatban nem ölnek meg téged is. A forgatókönyv Paolo Lins azonos című regénye alapján íródott, amelyet egy fotóssá vált barátjáról és önmagáról írt - mindketten mélyszegénységben éltek. Az első olyan regény, amelyben nem egy külső szemlélő leírása alapján látjuk a gettóban történteket, ezért még valóságosabb.
A filmben a 60-as évektől a 80-as évekig követhetjük nyomon Rio de Janeiro egyik külvárosában a kábítószer-kereskedelmet, a bandák háborúját, melyet „gyerek gengszterek” folytatnak. Az Isten városában a gengszterfilmekhez képest mégis van valami új. Meghökkentő látni, amint gyerekek a kábítószer hatása alatt gyilkolnak önnön fennmaradásukért. Mintegy száz, 12 és 19 év közötti fiút választottak ki különböző Rio de Janeiro-i közösségekből, akik valóban favellákban éltek, felkészítésük majd egy évig tartott, ez idő alatt változtattak a színészi játék mivoltán, mivel mégiscsak amatőr színészekről, gyerekekről beszélünk.
Mindent a narrátor nézőpontjából látunk. Buscape (Alexandre Rodrigues) egy szegény fekete fiú, aki törékeny és félős ahhoz, hogy bűnöző legyen, ugyanakkor okos is, és nem elégszik meg valamilyen alulfizetett munkával. Erőszakos környezetben nő fel, nem sok esélye van, ő azonban rájön, hogy más szemmel, egy művész szemével láthatja a valóságot: profi fotóssá válik. Számára ez jelenti a megváltást abból a nyomorúságból, amelyben addig élte életét. A képi világ gyors, sokszor váltakozó, vannak kimerevített képek, közeli felvételek, az események folyamatosan pörögnek, helyenként másodpercek alatt váltakoznak, ezzel pedig elérték, hogy rendkívül lendületes, eseménydús legyen.
Az Isten városa premierjének évében választották meg Brazíliában Lula da Silva elnököt, akinek politikájára nagy hatást gyakorolt ez a film. Az államfő a 2010-ig tartó kormányzása során milliókat emelt fel a szegénységből szociális programjaival (zéró éhség, családi lehetőség). Semmi giccs, csak a nyomorúság, amely legfőképpen jellemzi ezt a nagyszerű filmet.
2021.06.18
