340
A csempész
Juhászné Lukács Mária ajánlata

a-csempesz

Clint Eastwood A csempész című alkotásával bebizonyította, hogy színészként és rendezőként is kiváló továbbra is, és a nézők elé tár egy egyszerre megható, humoros és elgondolkodtató karaktertanulmányt, amely határozottan összetett és jó élményt nyújt. A művész lassan hetedik évtizede dolgozik a filmiparban, számos témát feldolgozott, az utóbbi időben pedig többször is megjelent vélekedése az amerikai társadalomról.

A csempész egy 90 éves urat, Earl Stone-t (Clint Eastwood) helyez a középpontba, aki díjnyertes műkertész, virágait csak úgy kapkodják törzsvásárlói. Imád a középpontban lenni, száraz humora jellemének szerves része. Kalandos élete során egyedül családjának nem szentelt elég időt, a következmények pedig időskorára érik el igazán Earl szívét. Szeretne segíteni iskolába járó, hamarosan házasodó unokáján. A férfi a családi gondok mellett pénzszűkében is van, ám a vakszerencsének köszönhetően kap egy ajánlatot, miszerint csomagokat kell leszállítania Illinois államon keresztül. A virágok és az utak szerelmeseként Earl jobb feladatot nem is kaphatott volna, amivel rövid időn belül piszkosul megszedi magát. Az önfeledt boldogság azonban addig tart, amíg nem eszkalálódnak az események, és világossá nem válik Earl előtt, hogy a mexikói drogkartell első számú csempésze lett.

Eastwood fantasztikusan adja át egy olyan idős embernek a létét, aki nem tud, sőt nem is akar lépést tartani a rohamosan fejlődő, száguldó világgal. Az internet és az okostelefonok használata, a társadalmi szintű változások, illetve a politikai korrektség aktuális formája idegenek számára, és meglepően komikus módon éleződnek ki az ilyen jellegű generációs ellentétek a drogkartell tagjaival.

A film többi szereplője közül meg kell említeni Bradley Cooper és Michael Peña nevét, akik egy nagy fogásra váró nyomozópáros. Kettejük indítékait és pszichológiáját csak felületesen érinti az alkotás – bár utal arra, hogy a letartóztatások mennyisége gyakran fontosabb, mint a minősége. Sokkal árnyaltabban jelenik meg Earl családja, akit Dianne Wiest, Alison Eastwood és Taissa Farmiga nagyrészt hitelesen játszik el. Annál izgalmasabb viszont a drogkartell, ahol kisebb szerepben még Andy Garcia is feltűnik: kiválóan és szórakoztatóan ábrázolja a film, hogy miként viszonyulnak ezek a keményfiúk egy általuk szeleburdi vénembernek vélt alakhoz.

A domináns üzenet pedig az, hogy sosem késő szembenézni a hibáinkkal, és sosem késő letérni arról az útról, amely életünk során egyre szűkebbnek tűnhet.


Megtekintés az Online Katalógusban

2021.05.21