382
Blues: Alvin Lee & Ten Years After - Pure Blues
Óbert Klára ajánlata

alvin-lee-ten-years-after-pure-blues

Alvin Lee brit rock- és bluesgitáros, énekes, zeneszerző (1944-2013). Ha nem is halmozták el szakmai vagy közönség elismerésekkel, azzal mindenki egyetért, hogy minden idők egyik kiemelkedő gitáros egyénisége. Elsősorban Európában és a Ten Years After együttes gitáros-énekes alapító tagjaként szerzett magának hírnevet, de sokféle formációban játszott, köztük a Magyarországon is járt Alvin Lee & Co-val is. Mindig Gibson ES 335 márkájú gitáron játszott. Korán megfertőzte a blues és a rockzene. Apja hatalmas jazz- és blueslemez-gyűjteménye bizonyára meghatározó volt jövője szempontjából. Első példaképei közé tartott az a Charlie Christian, aki Benny Goodman gitárosa volt, továbbá az egykor Elvis Presley mellett pengető Scotty Moore, de igen nagy tisztelője volt Chuck Berry-nek is. A rock and roll és a blues gyakorolta a legnagyobb hatást zenéjére.

Már az ötvenes évek végén is próbálkozott fellépésekkel, első zenekara az 1960-ban alakult Atomites volt, amelyben együtt zenélt Leo Lyons basszusgitárossal, akivel társak maradtak a Jaybirds nevű formációban, majd a Ten Years Afterben is. Mire 1966-ban elérkezett a világhírű felálláshoz, már joggal nevezték őt a nyugat leggyorsabb kezű gitárosának. Amellett, hogy fantasztikusan kevert hangszerén, elképesztő volt a produkciója énekesként is. Hangját hirtelen váltások jellemezték a leghalkabb és leghangosabb közötti skálán, a suttogástól gyakran jutott el a kordában tartott üvöltésig. A Ten Years After együttes saját dalainak túlnyomó részét Alvin Lee szerezte. A Woodstock fesztivál egyik főzenekara voltak, de Lee elmondása alapján akkor ez a zenészek számára nem jelentett mást, mint egy újabb koncertet nagy tömeg előtt. A fesztivál után jóval híresebb lett a zenekar, de 1974-ben így is feloszlottak. Az 1983-as rövid újjáalakulást követően 1988-ban ismét összeálltak, és Lee egészen 2003-ig benne is maradt, igaz, lemezt csak egyet adtak ki, 1989-ben. A 70-es években Alvin szólókarrierbe kezdett. Egy későbbi interjújában azt fejtegette, hogy a túlfeszített tempó a Ten Years Afterrel kiölte belőle a zenélés örömét. Az Alvin Lee & Co volt az új korszak első formációja, amelyben helyet kapott a King Crimson két korábbi zenésze, Mel Collins (szaxofon) és Ian Wallacel (dob). Alvin ezután az A Ten Years Later trióval folytatta, de egyik zenekara sem érte el a Ten Years After sikerét.

A nyolcvanas években főként szólóban járta Európát, 1984-ben felejthetetlen koncertet adott Budapesten, a régi BS-ben. A 80-as évek végén Angliában eladta mindenét, és haláláig Spanyolországban élt. A kilencvenes években újra eljutott Budapestre. Elég sok lemezt készített, az 1995-ben készült Pure Blues album a Ten Years After-időszak dalainak és szólókorszakának legjavával kifejezetten jól sikerült darab, akárcsak a kilencvenes évek közepén megjelent Live In Vienna. Alvin Lee-t 1994-ben a Szigeten hallhatták a magyar rajongók, de fellépett a Tabánban és Alsóörsön is. Legutoljára 2010-ben a Budapest Bluesfesztiválon tette tiszteletét a Petőfi Csarnokban.

Alvin Lee több mint 40 évi koncertezéssel és lemezeivel előkelő helyet vívott ki magának a gitáros legendák között. Szólólemezein együtt zenélt többek között Jerry Lee Lewis-szal, Scotty Moore-ral, Jon Lorddal, George Harrisonnal. Az On The Road To Freedom című első szólólemeze mindig a kedvencei közé tartozott - vallotta be utóbb. A kiváló zenész 2013. március 6-án távozott az élők sorából.

Tracklist:
01. Don't Want You Woman
02. The Bluest Blues
03. I Woke Up This Morning
04. Real Life Blues
05. The Stomp
06. Slow Blues In 'C'
07. Wake Up Moma
08. Talk Don't Bother Me
09. Every Blues You've Ever Heard
10. I Get All Shook Up
11. Lost In Love
12. Help Me
13. Outside My Window


Megtekintés az Online Katalógusban

2021.03.05