249
Galaxis útikalauz stopposoknak
Szilvási-Szabó Éva ajánlata
A Galaxis útikalauz stopposoknak mozifilm (rendezte Garth Jennings) valószínűleg a leghosszabb ideig - több mint két teljes évtizedig - talonba tett, vagyis kidolgozási fázisban lebegtetett alkotás a modern film történetében. Ez két szempontból is meghatározó szerepet játszott a megvalósítás során. Egyrészt a forgatókönyv nem kis részben a történet kiötlőjének, Douglas Adamsnak félreismerhetetlen írói egyéniségét viseli magán. Másrészt az időközben megszületett egyéb Galaxis útikalauz-verziók (nagylemez, video- és számítógépes játék, képregény) és folytatások, no meg a pergőbb életvitelhez és - sok tekintetben rosszul kezelt vagy értelmezett - pluralizmushoz szokott nemzedékek elváráshorizontjai számos lényegi ponton változtattak a történeten.
Mindenekelőtt a bevezetés több helyen is idézetszinten utal az ötrészes trilógia negyedik kötetére, a Viszlát, és kösz a halakat!-ra, ugyanakkor a könyvből és a televíziós minisorozatból kihagyott egyes jelenteket visszaillesztettek az eredeti rádiós adások anyagából. Azt már talán említeni sem érdemes, hogy a politikai korrektség jegyében Ford Prefect (Mos Def) bőrszíne „elsötétült”, és ami minden egyéb változásnál fontosabb, az amerikai ízléshez igazodva minden más megjelenési formánál több hangsúlyt kapott Arthur (Martin Freeman), Trillian (Zooey Deschanel) és Zaphod (Sam Rockwell) szerelmi háromszöge. A filmet ezért is nehéz igazán a helyén értékelni.
Egy igazi rajongónak minden tetszik, amihez Douglas Adamsnek köze van, egy igazán elvakult rajongó ugyanakkor csak azt fogadja el, amihez kizárólag Douglas Adamsnek van köze, és senki más nem nyúlt hozzá az anyaghoz. Márpedig itt a forgatókönyv Karey Kirkpatrick súlyos keze nyomát is magán viseli.
A korszerű CGI és egyéb trükk technológiákkal sikerült kiküszöbölni a tévésorozat bugyutának tetsző hibáit. A vogonok például ijesztően humoros (vagy tán humorosan ijesztő) lényekké fejlődtek mozgatható, gülüszemű gumizsákok helyett. Marvin (Warwick Davis) alakja pedig egyenesen fenomenális az új változatban, és persze az „Aranyszív” átváltozásai sem olyan sematikusak, mint a közel negyedszázaddal korábbi változatban; igaz itt nem elsősorban a számítógépes technikai megoldások dominálnak. És nyilván az események is sokkal gyorsabban peregnek. A klasszikus, kissé affektáló brit kiejtéssel előadott BBC-produkcióhoz képest a színészek szövegmondása úgyszintén jelentősen felgyorsult. Megmaradt viszont a narrátor, és azok a roppant mód tréfás rajzos magyarázatok, melyeket az Útikalauz ad a különféle létformákról, bolygókról és jelenségekről, egy helyen pedig mintha a tévésorozat szignálzenéje csendülne fel korszerűbb hangszerelésben. És megmaradt, vagy tán még ki is teljesedett Douglas Adams páratlan, intellektuális humora, és végül is emiatt olvassuk, hallgatjuk, nézzük a Galaxis útikalauzt.
2021.02.12
