265
László Noémi: Műrepülés
Elérhető könyvtárunkban

laszlo-noemi-murepules

Európa, Erdély, Kolozsvár, múlt és jelen, erő és erőtlenség, a szépség esélye mindennapjainkban. Röviden erről szólnak a Műrepülés című verseskötet darabjai, a László Noémitől megszokott enyhén kontrasztos felhanggal, de a felölelt tartalmat végül mégis vállaltan szintetizáló szándékkal egymás mellé rendelt új, kötetben ezidáig nem közölt versek.

Továbbra is megfigyelhető a forma vonzásából a szabadvers tág tere irányába ható igyekezet, a metafizikai eszmefuttatásra való hajlam, a leírás pontossága. A kötetben 21 vers, költemény található, melyek java része azt mutatja, hogy a hagyományosan rövid darabokat író költő újabban a hosszabb verses műfajok irányában keresgél.

Szerzőnk a világot indulása óta annak képi valójában is megjeleníti verseiben, a szövegek eme kvalitására támaszkodnak Kürti Andrea rajzai, a költő-grafikus szerzőpáros így kívánja a verses-vizuális együtt-alkotás Erdélyben meghonosult hagyományát tisztelettel életben tartani. Költő, képzőművész és nyomdász együttes próbálkozása ez a könyv arra, hogy a verset és képet olyan könyvvé, tárgygyá formálják, mely méltó helyet vív ki magának az ilyen értelemben oly értékes magyar irodalmi hagyományban, s ezzel párhuzamosan segít a digitális szférában kószáló olvasókat a Gutenberg galaxisba visszahódítani.


Megtekintés az Online Katalógusban

2021.02.09