Kapitány Iván és Rudolf Péter, az Üvegtigris két rendezője élvezetes vígjátékot hozott össze vezető színészekkel. Néhány kritika unalmasnak, sekélyesnek, feleslegesnek nevezi a filmet, pedig ha paródiaként nézzük, remekül szórakozhatunk rajta. Felvonul a mai magyar filmre jellemző összes kellék: erős karakterek, groteszk szituációk, “őszinte” párbeszédek, s nem érezzük az erőltetettség morzsáját sem.

Rudolf Péter olyan, mint a lakókocsi belseje: sivár, ötlettelen, vegetáló. Világos ingei és fehér kalapja jelzi ugyan, hogy lelkileg tiszta, mint a patyolat, de mit ér mindez, ha csak vergődik az életben, s két hot dog között az égvilágon semmi sem történik vele? Vágyott Amerikája olyan messze van tőle, mint ócska hűtőszekrényének tartalmától a higiénia. Olyan szerencsétlen ő, aki egyszer adja ki kezéből a félig már lekapart sorsjegyet (a kutya se vesz tőle soha), ami persze rögtön az egymillió forintos fődíjat rejti. Visszamaradott társa, Sanyi (Horváth Lajos Ottó) jellegzetes “él bele a világba”-figura, olyan lelki és értelmi szegény sors megtestesítője, akinek egy amerikai kocsi vagy egy robotgép már felsőbb intelligencia. Lali unokatestvére, Róka (a betegesen hülye Gáspár Sándor) szó szerint ócskavas-kereskedő, aki a film végén ártalmatlan szakmájának majdhogynem áldozatául is esik. Rikító színű autója és ruhakollekciói éles ellentétben állnak Lali személyiségével, de sorsuk ugyanaz: ízig-vérig szerencsétlenek mindketten, a tipikus “se kutyája, se macskája”-módon leírható divatos, modern kasztrendszerből. Gaben (Reviczky Gábor) is kereskedő, csak ő autókkal kopírozza Róka üzleti érzékét és szerencséjét. A harsánnyal éles ellentétben álló modora remek paródiája a régmúlt amerikai porszívó- és autóügynök társadalom gengszter kartellekbe tömörülő figuráinak. S hogy az underground életérzés, a kétes hippi szabadság se maradjon érintetlen, fel-fel-bukkan néha a magyarított “szelíd mopedes” Csoki (az eszméletlenül jó Csuja Imre), alias Easy Rider. Akiről kiderül, hogy van macskája, mi több, még anyja is. Ilyenformán ő nem az az “egyedülvagyokmintazujjam”-karakter, harsánysága és életkedve mégis sorstársaihoz hasonló unlucky-unhappy predesztinációt takar. Aztán van még egy halványabb figura is, Cingár (Szarvas László), aki szintén egy ütött-kopott-ügyefogyott hontalan, s néha erre rápakol még egy lapáttal, amikor szaxizni kezd. Ez a hagyományosnak egyáltalán nem nevezhető “baráti” (vagy érdek) társaság kerül hol csip-csup, hol nagyobb kalamajkákba egyetlen vágytól katalizálva: wanna go to America.

Kecskés Karina (mily fájdalmas is tud lenni egy orgazmus); Szilágyi Tibor (mily fájdalmas is tud lenni egy feleség); Básti Juli (mily fájdalmas is tud lenni a műköröm letörése); Bodrogi Gyula (Lali apja, mint bús buszsofőr); Dörner György és Kaszás Attila (az évszázad bankrablói); Kállai Ferenc (vizeletproblémás utas); Kálloy Molnár Péter (problémás vendég); Nagy-Kálózy Eszter (a baltás, máskülönben néma menyasszony). Persze a sor nem teljes. Amerika tényleg fényévekre van. Egymás valódi nevei hallatán röhögőgörcs vesz erőt rajtuk: Zsíros Ferenc, Turbók Imre, Kakszi Lajos. Nevetik magukat, nevetik egymást, s talán még azt is, nem is kell olyan nagyon az a fránya kontinens-ország.

Az Üvegtigris szituációkból összefűzött film, a vezérfonal pedig, amely eggyé (és egyben kronologikussá is) kapcsolja a történéseket, egy rendőrségi kihallgatás képei. A különös, ám félrevezető narrációnak is felfogható kockákon a főszereplők jelennek meg az egyes jelenetek közben illetve után, és úgy “terelnek” vagy tagadnak mindent, amit az imént a két szemünkkel láttunk, ahogy az annak a rendje. Pofátlan módon “mosakszanak”, hogy aztán a film záró kockáján hivatalos gépelt szöveg formájában megjelenjen a konklúzió: az ügy lezárva. Amerika, minden vonzó csillogásával, minden vágyott rózsaszínű álmával, minden új élet reményével vesztett.

Megtekintés az Online Katalógusban