539
Tóth Imre: Egy polgári arisztokrata: Kánya Kálmán (1869-1945)
Vargáné Blága Borbála ajánlata

toth-imre-egy-polgari-arisztokrata-kanya-kalman

A soproni születésű magyar politikus, diplomata, kányai Kánya Kálmán hivatali működése átívelt a két világháború közötti Magyarország történetén, jelentősen befolyásolva annak alakulását. 1933 és 1938 között a miniszterelnök mellett a magyar külpolitika hivatalos irányítója volt. A magyar külügyminisztérium vezetőjeként, berlini követként, később miniszterként is az ország és a régi diplomácia tekintélyének visszaállításán, illetve megőrzésén fáradozott.

Személye és hivatali ténykedése azért is figyelemre méltó, érdekes, mert külügyminiszterként feladatkörének egészen új, aktív értelmezést adott. Politikai elképzeléseit nem egy esetben a miniszterelnökeivel szemben is keresztülvitte. Márai Sándor így írt róla: „A régi nagy diplomata típus utolsó képviselőinek egyike Kánya Kálmán. Az emberek nyugodtabban aludtak el az elmúlt öt évben, ha gondterhes éjszakákon eszükbe jutott Kánya neve. »Majd Kánya vigyáz« – gondolták. S Kánya dolgozott csendesen, nem adott politikai nyilatkozatokat, és vigyázott.

Tóth Imre, soproni származású történész, múzeumigazgató, egyetemi docens egy hiánypótló életrajzi könyvet írt Kánya Kálmánról, melyben életének és pályájának kiemelkedő mozzanatait közérthetően, a kor diplomáciatörténeti eseményeinek összefüggéseiben tárja fel. A politikus kivételes karrierjének valamennyi állomásáról érzékletes képet fest, miközben személyes és politikai jellemvonásainak sokrétűségét, változásait is igyekszik megrajzolni. Az időközben bővülő történelmi ismereteket, hiteles forrásokat felhasználva Kánya utolsó heteinek – ez idáig homályos – történetét is felgöngyölítette.

A kiadvány korabeli fekete-fehér képekkel illusztrált, a kötet végén található képjegyzék, bibliográfia, részletes jegyzet és névmutató.


Megtekinthető az Online Katalógusban

2020.08.25