A könyv főszereplője Charlie Gordon, egy hatéves gyerek szintjén álló 32 éves fiatalember. Egy jóakarója révén kint élhet és dolgozhat a „normális” emberek világában, egy pékműhely mindenese, így munkájával fenn tudja tartani magát. Vannak céljai: például, hogy jól megtanuljon írni és olvasni. Nagyon elszánt, ezért a munka mellett a szellemileg visszamaradt felnőttek iskolájába jár, rendszeresen látogatja Ms. Kinnian óráit.

Charlie-nak nincs senkije a pékműhelyben dolgozó kollégáin kívül, akiket a barátainak hisz, még a családjára is alig emlékszik. A maga módján mégis boldog, egyetlen fájdalma, hogy nem okos, és ezért mindent megtenne. Éppen ezért mikor azzal keresi meg egy orvosi csoport, hogy olyan eljárást dolgoztak ki, mely lehetővé teszi, hogy megnöveljék az intelligenciahányadosát egy operáció segítségével, Charlie önként veti alá magát a veszélyes orvosi kísérletnek. Teszteken és vizsgálatokon esik át, és közben megismerkedik Algernonnal, a kis fehér egérrel, aki ugyanannak a kísérletnek az alanya, mint ő. Ez az egér, miután elvégezték rajta az agyműtétet, valóságos zseni lett, logikusan tud tájékozódni bonyolult labirintusokban. Charlie csak homályosan érti, hogy mi is fog vele történni a műtét után, de egyvalamiben biztos: okos akar lenni. Úgy véli, ez lesz a kulcs ahhoz, hogy az emberek értékeljék és szeressék. De a kísérlet egész más eredménnyel jár, mint amire számított.

A műtétet sikeresen elvégezik, és a harminckét éves koráig kedves, ám gyengeelméjű fiatalember élete teljesen megváltozik. Charlie rohamos szellemi fejlődésen megy át, szivacsként issza magába a műveltséget és a tudományt, intelligenciahányadosa messze felülmúlja a zseniszintet. Szélsebesen nő a tudásvágya, megtanul húsz nyelven, rengeteg tudományban lesz jártas, és idővel lekörözi orvosait saját szakterületükön is. Rohamosan növekvő intelligenciahányadosa révén egyre több és több dolog világosodik meg előtte, sőt emlékek is kezdenek feltörni eddig homályos elméje mélyéről. Rájön, hogy míg csökkent értelmű volt, mindenki gúnyolta és nevetett rajta, hogy szülei és húga számára csak teher volt, és hogy általában a körülötte lévők nem tekintették teljes embernek. Mindez megrettenti őt, nem képes ezek feldolgozására, mert érzelmi fejlődése lassabb ütemben történik, mint az agyi kapacitásának növekedése.

Korábbi tanára, Ms. Kinnian iránt gyengéd érzelmeket kezd táplálni, melyek viszonzásra találnak. De hiába a kapcsolata, és hiába lett 180 feletti az IQ-ja, Charlie nem boldog. Régi állásából elbocsátják, az emberek bár már nem nevetnek rajta, de a régóta áhított elismerést, szeretetet mégsem kapja meg. Intelligenciája néha arrogánssá, önteltté teszi, és az sem segít, hogy nem tud úrrá lenni problémáin, érzésein, ezért ingerült, ellenséges lesz. Mindenki eltávolodik tőle.

Sajnos aztán kiderül, hogy az eredmény sem nála, sem Algernonnál nem lehet tartós: amikor Charlie észrevette Algernon hanyatlását, saját kutatásokba kezd, beleveti magát a tudományos munkába, és arra a megrendítő eredményre jut, hogy vélhetően nem sok ideje van hátra a szellemi leépülésig.

A regény végére Charlie a kezdeti szintre esik vissza, szívfacsaró módon ismétli meg műtét előtti helyesírási hibáit és fogalmazási primitívségeit, ismét az a nehéz felfogású, feledékeny, egyszerű lélek lesz, aki a regény elején volt. De nem múltak el nyomtalanul az „okosan” töltött hónapok. Sok mindent megtanult magáról és az emberekről. Algernon sírjára pedig rendszeresen virágot visz.

Az író-pszichológus Daniel Keyes hiteles lélekrajzot fest Charlie-ról, megmutatja a szinte analfabéta, melegszívű ember útját az emberektől elidegenítő zsenialitásig. Gondolatébresztő és megindító regény az ember élni akarásáról, erkölcsi tartásáról, töretlen optimizmusáról, amelyben keveredik a romantika, a tragédia és a sci-fi.

Megtekintés az Online Katalógusban