682
Folk: Varga Miklós - Magyar Ballada
Szabó Szilvia ajánlata

varga-miklos-magyar-ballada

Varga Miklóst igazán nem kell bemutatni a hazai közönségnek, ő már minden bizonnyal beírta nevét a magyar könnyűzenei élet nagyjai közé. Az EMeRTon-díjas, Artisjus-díjas, Budapestért-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett énekes igazi karrierje 1980-ban kezdődött a Pandora’s Box zenekarral. Egy idő után azonban távozott az együttesből, tovább kereste a helyét.

Az István, a király című rockopera főhősének szerepében ismerhette meg az egész ország. Mivel hangjára és egyéniségére felfigyelt a szakma, sokan szerették volna a soraikban tudni őt. Sokrétű tehetsége révén számtalan színházi szerepet kapott, játszott feledhetetlen rockoperákban és zenés filmekben egyaránt. Sok-sok lemezt készített a Kormorán együttessel közösen, 1985-ben találkozott velük a Téli csillag meséje című televíziós film kapcsán. Ettől kezdve rendszeresen szerepelt vendégként az együttessel. Koltay Gergely rockoperáinak főszereplője, közreműködik filmzenéiben. Egyedi hangja, virtuóz énektudása jól egészíti ki a Kormorán népzenei gyökerekből táplálkozó zenei világát. A Magyar ballada sajátos összegzése Varga Miklós és a Kormorán együttes majd húsz éves zenei szövetségének.

Tracklist:
01. Magyar Golgota - Magyar Passió (oratórium)
02. Ne sírj kedves - Julianus (film)
03. Fehérlófia, Isten szülötte - Julianus (film)
04. Kurán Gergő balladája - A reménység temploma (oratórium)
05. A reménység temploma - A reménység temploma (oratórium)
06. Az élet csak áru - Elektra mindörökké (rockopera)
07. Legyen még szenvedély - Elektra mindörökké (rockopera) 
08. Zúg március - Zúgjatok harangok 1848 (rockopera)
09. Húzd a harangot - Az utolsó szó (oratórium)
10. Az egyetlen út - A Megfeszített (rockopera)
11. Az Olajfák hegyén - A Megfeszített (rockopera)
12. Mi atyánk - A Megfeszített (rockopera)
13. Öleld át, ki melletted áll - Hídavatás: Esztergom-párkány, 2001
14. Ez az ország a hazád - A szeretet hídja (oratórium)
15. Magyar Ballada - A reménység temploma (oratórium)
16. Mennyből az angyal - A Megfeszített (rockopera)


Megtekintés az Online Katalógusban

2020.07.31