26
A Provence-i fűszeres
Tolnai Gáborné ajánlata

a-provence-i-fuszeres

Provance a tárgya ennek a francia filmnek, mely tulajdonképpen egyfajta belső road-movie. Franciaország e déli tájéka lassan mítosszá válik, persze elsősorban azok számára, akik nem jártak még errefelé. Provance – az eddigi filmek alapján – a „vidék” romantikus manifesztációja. A valódi Provance sem jár messze ettől az idealizált képtől, hiszen a táj valóban elbájoló, a klíma is tökéletes, az illatok, az ízek...

De azért mégiscsak az Isten háta mögötti vidék ez. Az élet ugyanolyan kemény, mint bármilyen jóval kisebb marketinggel rendelkező mezőgazdálkodó vidéken, hiszen a birkákat valakinek ki kell vinni legeltetni. A paradicsom se ugrik be a ládába, sajt se lesz magától a tejből, amely nem jön ki a kecskéből, tehénből, a szőlőből sem válik bor segítség nélkül. A fiatalok ugyanúgy a városba, könnyebb munkára, több pénzre, jobb, kényelmesebb életre vágynak Provance-ban, mint akár itt a Nyírségben. A házak nem azért düledeznek, mert a rendező így kérte, hanem azért, mert nincs pénz a felújításukra. A kávézó előtt azért csak néhány öreg üldögél, mert a fiatalok a városban dolgoznak (vagy vannak segélyen). A földrajzi adottságok, melyek egyrészről a környék báját adják, másrészről meghiúsítanak minden fejlesztést, beruházást, a szétszórt néhány házból álló piciny falvak között vándorboltosok, -pékek és hasonlók nyújtják a minimális szolgáltatást annak a néhány öregnek, akik még itt élnek, ezzel egyben a mindennapi társaságot, kommunikációs lehetőséget nyújtva nekik.

Antoine apja (Daniel Duval) is ilyen vándorboltos volt, míg földhöz nem vágta az infarktus, így a fiúnak kénytelen-kelletlen vissza kellett jönnie Párizsból, hogy továbbvigye a boltot. Ez a majdnem tragédia a film apropója. Antoine Sforza (Nicolas Cazalé) viszonya apjával sohasem volt rózsás, mint ahogy bátyja (Stéphan Guérin-Tillié) sem értette meg az öccse elvágyódását. Egyedül az anyja (Jeanne Goupil) viseltetik aggódó türelemmel a fiú iránt. Antoine kezdetben mogorván, dúlva-fúlva veszi át apja üzletét, ezen még a vele érkező, a csendes vidéki környezetben tanulni vágyó életvidám Claire (Clotilde Hesme) sem tud változtatni, egyelőre. A helybéliek, szinte kivétel nélkül idős, rigolyás öregek csodálkozva, olykor bölcs humorral, olykor gonoszkodva fogadják a fiút, hogy aztán ennek, valamint a tájnak és Claire varázsának köszönhetően valami elkezdődjön Antoine-ban.

A Provence-i fűszeres esetében Eric Guirardo rendező alapos előtanulmányokat folytatott a vidéki mozgó boltosok (és hasonló mesterségek) témájában, a filmen meg is látszik a szinte dokumentarista alaposságú hely- és emberismeret. Emellett kiválóan vezeti színészeit és a helybéli amatőröket, akik úgy improvizálják saját szövegüket, olyan természetesen viselkednek a kamera előtt, mintha mást se csináltak volna egész életükben. Mindemellett a film alapos és jól kidolgozott forgatókönyvre épül, szép, íves cselekménnyel, finom humorral átszőve mutatja be Antoine hazatalálását eredményező jellemfejlődését, és egyben ad pontos portrét a Provence-i vidék igazi arcáról. A film csodálatosan komponált képei nemhogy mítoszt rombolnak, hanem a részletek éles megvilágításával éppen megerősítik azt. A Provance-i fűszeres tipikusan olyan film, amelytől jobban érezzük magunkat ebben a környezetszennyezéses, gazdasági válságos, gyűlölködő világban, örüljünk neki hát és tapsoljuk meg!


Megtekintés az Online Katalógusban

2020.02.28