399
Megzenésített vers: Eszter-lánc mesezenekar - Egyszervolt, holnemvolt
Polczer Adél ajánlata

eszter-lanc-mesezenekar-egyszervolt-holnemvolt

Az Eszter-lánc mesezenekar debütáló albuma a Kaláka hagyományokhoz híven kortárs gyerekversek közül válogat. A megzenésített versek szólnak gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek egyaránt. A mai gyerekirodalom színe-javát felvonultatják: Varró Dániel, Szabó T. Anna, Kiss Ottó versszüleményei hangoznak el zenei aláfestéssel.

Kárász Eszter alapító-névadó ízig-vérig előadóművész. Gyerekszínészként indult, majd hivatásnak mégis a mozgássérült gyerekekkel való foglalkozást választotta, konduktorként végzett a Pető Intézetben. Munkája során kapcsolatba került a Piros Orr Alapítvánnyal, és mint Dr. Bigyó csatlakozott a bohócdoktorokhoz. A zene, az éneklés szeretetét a családjából hozza, Dalolka névvel alapította egyszemélyes, az ukulele, gitár hangszerre épülő zenekarát. Szaporodtak a fellépések, közben megfogalmazódott az igény, hogy ne csak egyedül álljon a színpadon, hanem társakkal együtt. Kiváló zenészeket sikerült toborozni: Molnár György gitárossal együtt komponálta Kárász Eszter a zenéket. Veér Csongor, a hegedűs zenei igényessége, a Kalákából Becze Gábor csodás nagybőgő-játéka, Clemente Gábor dobolása, Nemes Janó szaxofonozása és fuvolázása, igazi csapatmunka eredményezte első lemezüket, az Egyszervolt, holnemvolt címűt, melyet a szakma 2014-ben beválogatott a legjobb öt hazai gyereklemez közé.

Lackfi János jellemzi így a zenekart: „Dallamok, versek, buborékok, ukulele, gitár, bőgő, furulya, dob, derbuka és társai pörögnek ezerrel. Kárász Eszter játszik, mesél, énekel, hadonász, varázsol, miközben viccesen és kedvesen vagy szomorkásan csengnek-pengnek a dalok. Jó kis koktél, dupla buborékkal, alkoholmentesen.

Tracklist:
01. Varró Dániel: Nem, nem, hanem
02. Varró Dániel: Zokninemtalálgató (részlet)
03. Szabó Attila: Rettentő ébresztő
04. Bertóti Johanna: Nem találom…
05. Szabó T. Anna: Kalapács-dal
06. Erdőt járunk
07. Varró Dániel: Badar állathatározó
08. Csengery Kristóf: A víziló fogyókúrája
09. Bertóti Johanna: Újévi vers
10. Kiss Ottó: Tavaszi medvedal
11. Szabó Éva: Október
12. Szabó T. Anna: Hóhullásban
13. Esik a hó, térdig ér már (gyerekdal)
14. Hazatérés
15. Sziamia (szuahéli népdal)
16. Szabó T. Anna: Kézmosó-vers
17. Evéshez készülődő
18. Varró Dániel: Lecsöppenő Kecsöp Benő
19. Varró Dániel: Büfiztető
20. Kerék Dávid: Holdudvar (részlet)
21. Szabó Attila: Itt van az este
22. Varró Dániel: Altató
23. Varró Dániel: Tanulságos limerickek  kisbabáknak
24. Szabó Éva: Csillagcsoda
25. Kerék Dávid: Csillagének
26. Szabó Éva: Holnemvolt

Megtekintés az Online Katalógusban

2020.02.07