644
Rendezvény beszámoló: A Transszibériai vasúton Moszkvától a Bajkál-tóig
Ismeretterjesztő előadás

December 13-án a Központi Könyvtár klubjában Dunst Eszter élménybeszámoló előadását hallhatták az érdeklődők A Transszibériai vasúton Moszkvától a Bajkál-tóig címmel. Megismerkedhettünk Moszkva, Kazán (Kazany), Jekatyerinburg, Krasznojarszk nevezetességeivel, hogy a végállomáson megcsodálhassuk a Föld legmélyebb tavát, megtudhassuk a Bajkál-tó keletkezésének körülményeit.

Moszkvában kiemelten foglalkozott előadónk a Vörös tér és a Kreml bemutatásával, hallhattunk a Vaszilij Blazsennij (Boldog Vazul) székesegyházról, valamint a közeli GUM áruházról, pillantást vethettünk az Arbatra, a Lomonoszov Egyetemre, megcsodálhattuk a várost mintegy ütőérként behálózó metrót, a csodálatos márvány díszítésű állomásokat, a fényárban úszó csarnokokat, és találkozhattunk a Moszkva folyóval is.

Képet alkothattunk a gigantikus méretű vasútról, melynek végpontja a távol-keleti kikötő, Vlagyivosztok, kiindulási helye pedig a moszkvai Jaroszlavl pályaudvar. Az előadó megosztotta velünk a vasúti utazás körülményeit is: festői tájakat szel át a vasút az Ob, a Jenyiszej és az Angara folyókon keresztül, gyönyörködhettünk a vörösfenyő rengetegben. Láthattuk az Európát Ázsiától elválasztó oszlopszimbólumot is.

A megújult, fejlett Szibéria korszerű lakótelepeivel, színházaival nyűgözött le bennünket, ahol az emberek roppant barátságosak. Nem maradt el a helyi piac és a kulináris specifikumok bemutatása sem.

A kivégzett cári család emlékére is szentelt figyelmet Dunst Eszter: láthattuk a barbár tett színhelyét, az ott épült templomot, hallhattunk a cár vértanúvá válásáról és az ide irányuló zarándoklatokról.

Csiszár Antal