512
Rendezvény beszámoló: Cseh Tamás Projekt
Koncert a Kisfaludy Könyvtárban

Az együttes már vendégszerepelt nálunk, s reményeink szerint mostani fellépésük sem volt az utolsó. Gitár, nagybőgő és villanyzongora hangszerek játszottak főszerepet alkalmi kiegészítőkkel. A közönség lelkesen fogadta, s ütemes tapssal kísérte a rendkívül színvonalas produkciót.

A műsorban a fontos közéleti témák megzenésítése Bereményi Géza verseire megtalálta az utat a publikum szívéhez. A súlyos közéleti üzenetek mellett magánéleti történések is felbukkantak a műsorban. A hazafiság mint az egyik legnemesebb emberi érzés különös hangsúlyt kapott a műsorban:, ami különös aktualitással bír korunk valóságában.

Az előadók a megjelenteket arra inspirálták, hogy kapcsolódjanak be a zenés estbe: előénekléssel segítették őket.

Formailag is nagyszerű vendégszereplést hallhattunk, ahol minden a helyén volt: ének és hangszerek. Méltán zúgott az előadás végén a tapsorkán mint hatalmas tetszésnyilvánítás.

Csiszár Antal