423
Csonka Laura, Fiziker Róbert: Proletárdiktatúra alulnézetben
Borbély Tamás ajánlata

csonka-laura-fiziker-robert-proletardiktatura-alulnezetben

2019-ben, a Tanácsköztársaság fennállásának 100. évfordulója alkalmából jelent meg a Proletárdiktatúra alulnézetben: Válogatott levéltári dokumentumok a magyarországi tanácsköztársaság időszakából: „…és rendszeresíttetnek az összes ballépések” címet viselő forráskötet a Magyar Nemzeti Levéltár és a LʼHarmattan kiadó közös kibocsátásában. Az iratokat válogatta, jegyzetekkel ellátta, valamint a bevezetőt írta Csonka Laura és Fiziker Róbert. A kötetben publikált 200 dokumentum többsége először jelent meg nyomtatásban.

A Magyar Nemzeti Levéltár megyei tagintézményeinek szakmai közreműködésével olyan alapvető levéltári iratokat ismerhet meg az olvasó, melyek a proletárdiktatúra 133 napja alatt keletkeztek, és az akkori, 1919 áprilisától fokozatosan idegen megszállás alá kerülő országterületre és a helyi eseményekre vonatkoznak. A cél nem titkoltan 1919 tapasztalattörténeti vizsgálata volt, a modern állami erőszak és a társadalmi reakciók együttes elemzése. Ennek eredményeként olvashatók a „kisember” szavai, meglátásai és a feszült, ellentmondásos helyzetekre adott reakciói. Ezenkívül a szerkesztők fontosnak tartottak olyan, korábban kevesebb hangsúlyt kapott témákat, mint például a helyi események bemutatása, az egyházellenesség, a vörösterror, vagy éppen a főváros-vidék ellentét. A munka azért is értékes, mert 1948-at követően a Tanácsköztársaságra vonatkozó helyi levéltári anyagok gyakran váltak selejtezés áldozataivá, így nagy részük először szerepel szerkesztett, jegyzetekkel ellátott kötetben.

A mai Győr-Moson-Sopron megye területére vonatkozólag 17 forrás szerepel a kötetben. Ezek között megtalálható például a győri tanácsválasztás eredményének megtámadása, a tanítóképzők ideológiai átképzésének jegyzőkönyve, a nagycenki kastélyban található sportfelszerelések beszolgáltatásáról szóló előterjesztés, vagy éppen direktóriumi jegyzőkönyv egy sopronkövesdi kivégzés ügyében. A megyéhez kapcsolódó iratanyagok elsősorban a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron megyei Levéltárának Győri és Soproni gyűjteményéből kerültek a kötetbe. 


Megtekintés az Online Katalógusban

2019.11.05