484
Szentkuti Károly: Dunasziget
Bedő Mónika ajánlata

szentkuti-karoly-dunasziget

Dunasziget község önkormányzata a település megalakulásának 50. évfordulójára, 2019-ben egy kiadványt jelentetett meg. A fél évszázada egyesült három község, Cikolasziget, Doborgazsziget és Sérfenyősziget – továbbá Nagysziget, Galambos és a többi kis sziget – történetét Szentkuti Károly történész mutatja be közel 250 oldalon, több száz képpel gazdagon illusztrálva.

Az itt élő emberek története a 18. század végén kezdődött, amikor a Duna bal partján lévő községek szinte a semmiből egy évszázad alatt teremtették meg maguk és gyermekeik számára az élet feltételeit. Ezekből a községekből – Vajkáról, Keszölcésről, Doborgazról – egyre többen telepedtek le a Duna jobb partján, ahol földműveléssel, állattartással foglalkoztak. A tömeges elvándorlás a 19. század után indult meg, miután a kialakított főmeder elvágta a szigetieket az anyatelepülésektől.

Az 1920-as trianoni békediktátum szerinti, Magyarország és Csehszlovákia közötti határmeghúzás végleg elválasztotta az itteni településeket az anyaközségektől. 1921-ben három falu alakult: Vajka magyarországi területeiből Cikolasziget (melyhez Nagysziget, Galambossziget, Nyárossziget tartozott); Doborgaz elcsatolt község külterületeiből Doborgazsziget, melyhez Öregsziget tartozott; Keszölcés magyarországi külterületeiből pedig Sérfenyősziget jött létre.

1937-ben Doborgazszigetet közigazgatásilag Sérfenyőszigethez csatolták, majd pedig 1969-től Cikolasziget és Sérfenyősziget is egyesült Dunasziget néven. Az 1960-as évektől kiépült a zátonyi nyaralótelep, és napjainkban a turizmus egyre nagyobb szerepet kap az itt élők életében.

A könyv bemutatja a „szigetek” történetét a betelepüléstől kezdve egészen napjainkig, a községek életében bekövetkezett változásokat az iskolák, az egyház, a kulturális intézmények, a civil szervezetek történetén át. Mindezeken túl egy fejezet foglalkozik a község híres embereinek, díszpolgárainak, olimpikonjainak bemutatásával is.

A kötet végén pedig községenkénti kronológia található.


Megtekintés az Online Katalógusban

2019.10.22