A kivégzése napjáig egy családra bízzák, ahol a kezdeti feszültségek után megnyílik a családtagoknak, és a hozzá kirendelt lelkésznek is. Elbeszéléseiből egészen gyerekkoráig visszanyúlva megismerhetjük életét, és azt is megtudjuk, hogy mi történt vele azon a gyilkos éjszakán.

Tökéletes kép rajzolódik ki előttünk az izlandi emberek temperamentumáról, életformájáról és mindennapjairól. A regényben mindvégig erőteljesen jelen van az izlandi környezet: a tenger, a kövek, a szél, a jég, a fény pedig metaforaként, és egyben meghatározzák az emberek sorsát is. A szereplők valószerűek, az érzelmi reakcióik, párbeszédeik teljesen hitelesek, a karakterek jól kidolgozottak. Agnes, a főhősnő a társadalom kirekesztett tagja, mindvégig küzd, hogy legyen megbecsült helye a közösségben. A történet egy bizonyos pontján az olvasó és a szereplők egy része kételkedni kezd abban, hogy Agnes halálbüntetése jogos-e, empátiát, megértést éreznek iránta. Ahogy egyre jobban megismerjük az életét, érzelemvilágát, úgy válik bonyolulttá az igazság szolgáltatása: létezik-e különbség a tényszerű és az érzelmi alapú igazság között?

Hannah Kent 2011-ben a pályakezdők irodalmi díját (Writing Australia Unpublished Manuscript) nyerte el az első regényével. A történet alapja az utolsó halálra ítéltről szóló legenda, amit szinte minden izlandi ismer. A regény megírását hosszas és kitartó kutatómunka előzte meg: a 19. századi izlandi történelem megismerése, korabeli naplók, tudományos cikkek, izlandi sagák olvasása. Ennek köszönhetően a kötetben nemcsak a lélek bonyolultsága van ábrázolva hitelesen, hanem az izlandi táj, az izlandi emberek élete is.

Megtekintés az Online Katalógusban