158
Rendezvény beszámoló: Filmklub:
Vad Balaton

Nagy létszámú közönség kísérte érdeklődéssel a Kisfaludy Könyvtárban a Vad Balaton című dokumentumfilmet.

Előbb nyomon követhettük a magyar tenger születésének, a környezet formálódásának históriáját egészen a földtörténeti korszakokba visszanyúlva. Országunk területén valamikor a Pannon tenger vize hullámzott, a mai napig fellelhető mészkővázas maradványok erre emlékeztetnek. Tavunk relatíve fiatal, mintegy tizenötezer éves múltra tekinthet vissza, mai formája mintegy ötezer éves. A környéken vulkáni működés zajlott, a mélyről feltörő forró magma találkozott a vízzel.

Az így keletkező, északi parton húzódó hegyek vulkanikus talaja kedvez a minőségi szőlőültetvényeknek, a déli parton a mandulafák pedig a mediterrániumot idézik.

A Balaton fő táplálója a Zala folyó, de számos kis patak vize is ide folyik. Nádasok, valamint sás jelenléte színezi a vidéket, a kistájak közül kiemelendő a Balatontól Dél-Nyugatra elterülő Kisbalaton, ami védettséget is élvez.

Rendkívül gazdag élővilágot mondhat magáénak a tó és vidéke. Halak tömege, madarak, kis és nagyobb emlősök lelnek itt kedvező élőhelyre és bőséges táplálékforrásra. A filmkészítők kamerafelvételeinek köszönhetően megfigyelhettük az egyes élőlények szokásait: halak tánca ívási hely, rejtekzug és így tovább. A környéken élő vidrák - köszönhetően a halak tömegének, megtalálják számításukat, de így vannak vele a madarak is. A félelmetes vándorsólyomtól nincsenek biztonságban a kisebb emlősök sem: láttuk, mikor a játékba belefeledkezett kis hörcsögök egyike a ragadozó prédája lett. Megfigyelhettük a vadmacskák rejtekét; a mocsári teknős mozgását; a madárfiókák civakodását a mama által szállított táplálék felett, s az igazságosztó szülőt, aki a zsákmányt feldarabolja, hogy minden éhes szájnak jusson belőle.

Felvételek sora mutatta az évszakok változását, s hogy miképpen követi mindezt a táj arculata, és a bennük lakó élőlények életritmusa. Láttuk a beálló jeget a foltokban szabad víztükröt, de gyönyörű látványt nyújtottak a nyáron cikázó villámok, a több méteres hullámok, a napokig eltartó hullámverés is. Amikor végleg lecsendesedik a víz, végre kifutnak a hajók. Gyönyörű látványt nyújtanak a hagyományosan megrendezett vitorlásversenyen futó hajók is.

S végül képet kaptunk az ember tájalakító tevékenységéről is: házak, várak kolostorok épültek múltban. Ezek a középkori romok - turista látványosság mellett- állati szálláshelyül is szolgálnak – a természet visszafoglalja azt, ami az övé.

Csiszár Antal