469
Folk: Jordi Savall - Hesperion XXI: Orient Occident II - Hommage á la Syrie
Juhászné Lukács Mária ajánlata

jordi-savall-hesperion-xxi-orientJordi Savall, a katalán gambaművész csellistaként kezdte tanulmányait szülővárosában, Barcelonában. Alig szerezte meg a képesítését, a következő évben már tanítani is kezdett; a cselló elődje, a viola da gamba játékot párhuzamosan tanulmányozta és oktatta. Svájcban, a bázeli Schola Cantorumban folytatta tanulmányait 1968-tól. Az ugyancsak katalán Montserrat Figueras életének és munkájának társául szegődött, az énekesnő a régi énektechnikákat szintén Bázelben ismerte meg.

Első zenekarukat, a L`Ensemble Hesperion XX-t 1974-ben alapították, az új évezredben az együttes neve Hesperion XXI-re változott. Másik, La Capella Reial nevű zenekarukat 1987-ben hozták létre, a Le Concert des Nations pedig 1992-ben mutatkozott be, utóbbi már a felvilágosodás korának zenéjére összpontosít. A Borgia-dinasztiáról kiadott CD-mellékletes kiadványa 2001-ben Grammy-díjat kapott.

A híres muzsikus számos egyetem és zenei intézmény tiszteletbeli tagja és doktora, lemezdíjak birtokosa. 2008-ban az Európai Unió a kultúrák közötti párbeszéd nagykövetévé kérte föl, 2009 óta pedig – Montserrat Figueras 2011-es haláláig feleségével együtt – az UNESCO Művészek a Békéért programjának jószolgálati nagykövete.

A régizene világhírű tolmácsolója együttesével, a Hesperion XXI-el gyönyörűen illusztrált, színes és érdekes kiadványt jelentetett meg Orient-Occident II: Hommage á la Syrie címmel. Megismerhetjük belőle Szíria 5000 éves történetét, a cd-n szereplő 18 zeneszám nagyrészt szír népzene és népdal feldolgozása. A kiadvány 7 nyelven (francia, angol, kasztíliai, katalán, német, olasz és eredeti szír) tartalmazza kronológiai sorrendben az ország történetét, a szír népzene kialakulását, változásait, fejlődését, a zeneszövegeket. Gazdagon illusztrált, színes képek, fotók találhatók benne, amelyeknek eredetije a Föld számos országának könyvtáraiban, múzeumaiban fellelhető. A lemezen szereplő zenészek fotói egészítik ki mindezt.

Tracklist:
01. Ahla Zahra
02. Semaimakam Bayati
03. Creirem`en Fach
04. The Dawn
05. Shaouia
06. Dum Pater Familias
07. A Alab
08. Isabella
09. Ce Brun
10. Trotto
11. Ya Mariam El Bekr
12. Ghazal
13. Qalaq
14. Cantiga Virgen, Madre De Nostro Sennor
15. Hija Mia - Et Dodimkala
16. Una Pastora
17. A Damas
18. Improvisation Ney - Final March

Megtekintés az Online Katalógusban

2019.03.22