103
Gerald Durrell: Tengernyi főpincér
Szilvási-Szabó Éva ajánlata

gerald-durrell-tengernyi-fopincerGerald Durrell 1925-ben született Jamshedpurban, Indiában. A család 1928-ban visszaköltözött Angliába, majd 1933-tól 1939-ig Korfu szigetén éltek, és ebben az időszakban és környezetben ébredt fel vonzalma a természet, elsősorban az állatvilág iránt, szerezte első tapasztalatait mint természetbúvár, ami egész további életét meghatározta. Húsz éves korában, 1945-ben a Whipsnade Állatkertben kapott állást gondozóként.

Hamar rájött, hogy az állatkertek vezető szerepet tölthetnének be a veszélyeztetett állatfajok védelmében és kipusztulástól való megmentésében. Első, kameruni állat-gyűjtő expedícióját 1947-ben, saját költségen szervezte meg, és ő maga vezette. Ezt követték az 1948-ban és 1949-ben, Brit Guiana-i gyűjtőutak és a későbbiekben szervezett expedíciók Paraguay, Argentína, Sierra Leone, Mauritius, Mexico és Madagaszkár vadonjaiban.

Az 1950-es években, szerencsés körülményeknek köszönhetően a Les Augres kastély és hozzá tartozó földterület birtokosa lett Jersey szigetén, ahol 1959-ben létrehozta a Jersey Állatkertet és 1964-ben a Jersey Vadvédelmi Alapítványt, amelyek azóta is a veszélyeztetett állatfajok szakszerű begyűjtésében, szaporításában és természetes élethelyükre való visszatelepítésében tevékenykednek. Hosszú betegeskedés után 1995 januárjában hunyt el. Nagy szellemét és lelkesedését könyveiben, filmjében, a Jersey Vadvédelmi Alapítványban – Állatkertben és egy újabb állatbarát-nemzedék szívében hagyta ránk.

Gerald Durrell szenvedélyes és odaadó természet- és vadvédelmi munkásságának keretében több tucat ismeretterjesztő könyvet írt, sokuk magyar fordításban is megjelent. Második dél-amerikai gyűjtőútján, a 60-as évek elején Argentínában kalandozott, s szokás szerint érdekesnél érdekesebb állatokra bukkant. Ezúttal, többek között, pingvinek, sörényes fókák és óriásfókák körében szerzett élményeit osztja meg velünk a Tengernyi főpincér című, a Kossuth Kiadó által kibocsátott, Szacsvay László hangján interpretált hangoskönyvben, és ezúttal is megörvendeztet bennünket rendíthetetlen emberségével, páratlan mesélőkészségével és kiapadhatatlan humorával.

Tartalom:
1. CD:
1. Viszontagságok
2. Tengernyi főpincér
2. CD:
1. Az aranyszínű haj
2. Elefántfókák

Előadja: Szacsvay László
Teljes játékidő: 2 óra 12 perc
Formátum: 2 audio CD

Megtekintés az Online Katalógusban

2019.03.22